Ezzel a kritikával régi olvasóim már találkozhattak, de úgy döntöttem, nem válok meg tőle, hanem áthozom ide, kicsit kiegészítve az új évadfélről alkotott véleményemmel, csak hogy ha majd eljutok odáig, teljes legyen a lista a sorozatkritikáimról. Mivel ez javára egy régi bejegyzés, ezért nem csúsztatom el, este ugyanúgy olvashatjátok a már megírt, beidőzített bejegyzést. :)

A sorozatról általánosságban

A sorozat ajánlható minden hozzám hasonlító sorozatkedvelőnek, aki rajongója azoknak az ötletgazdag filmeknek és sorozatoknak, melyek egy-egy jól ismert mese, történet újragondolásából jöttek létre. Az alapszituáció szerint a Gonosz királynő megátkozta a gyerekkorunkból ismerős hőseinket, akik ezáltal csapdába estek a mi világunkban. Az idő megállt, ők pedig nem tudják, kicsodák valójában. Az átkot csak főhősünk, Emma Swan törheti meg, aki a sorozat kezdetekor a kis Storybrooke-ba érkezik, ezzel elindítva az események lavináját. 

Miután túl estem az első részek laposságán, ami alatt megismerkedtem a szereplőkkel, beleszerettem a világba. Azt hiszem a legnagyobb erőssége a sorozatnak az, hogy mer belemenni a részletekbe, ezt pedig úgy csinálja, hogy nem un bele a néző.  Ez az aprólékosság pedig nem merül ki az epizódonként változatos kis introban, vagy a sorozat világainak és a varázslat működésének pontos kibontakozásában, hanem hajlandó a végtelenségig árnyalni a karaktereket. Nemcsak a főszereplő állandó jellemfejlődését követhetjük nyomon, hanem a "gonosztevők" minden rezdülése értelmet nyer és nincs szereplő, aki ne rendelkezne komoly háttértörténettel. 

Nem mondom, hogy hibátlan sorozat, de igazán szerethető, egy próbát mindenképp megér, nekem nem okozott csalódást.

1. évad

Hirtelenjében nem is tudnám megmondani, hogy az első évad a sorozat fénypontja vagy épp a legnagyobb gyengéje lenne. Kezdetnek azt kell mondjam, hogy nagyjából az évad feléig laposnak találtam, és bár nem okozott szenvedést az epizódok folytatása, mert láttam benne a potenciált, nem mondanám rá, hogy a világ csodája. Nagyjából a tizenkettedik rész magasságában kezdtem el élvezni, mikor kellően megismertette és megszerettette velem a szereplőket. Bár zavart, hogy a középpontban csakis az "igaz szerelem" rém-elcsépelt fontossága lebegett, a végére megmutatta azt, ami a későbbiekben a legjobban megtetszett a sorozatban, mégpedig, hogy igenis van fontosabb a szerelemnél. Habár előre féltem a mesés téma miatt, hogy ez lesz, pozitív csalódás volt, mert a legfontosabb érték a sorozatban a család és nem a szerelem. Ez pedig egy olyan vonás, amit más sorozatok is észrevehetnének már, ezzel sok haldokló sorozatot emelhetnének ki hamvaik közül. Az évadzáró ütős volt, de nem gyilkos, így azt mondanám, hogy megtalálta a tökéletes egyensúlyt.

2. évad

Mikor az elején Emma és Hófehérke visszakeveredtek az Elvarázsolt Erdőbe, kicsit megijedtem, hogy az egész évad erről fog szólni, de szerencsére hamar eloszlatták a félelmeimet. Ismét rengeteg háttértörténet, mesterien beleszőve az események folyamába, értékes szereplők megjelenése, amolyan igazi felvezetés volt ez a következő évadra. Itt vált Rumplestillskin a maga ördögiségével a legnagyobb kedvencemmé, és az évad vége felé Hófehérke merénylete még azt is elérte, hogy újra tartsam valamire, miután teljesen ellaposodott a karaktere. A kezdetben legnagyobb hangsúlyt kapó pár egyhangúsága hamar elvette a kedvemet tőlük, de itt szerezte vissza az érdeklődésemet. Regina karakterének mélysége nem mondom, hogy váratlan volt, de határozottan érdekes. Szerintem nagyon jó folytatása volt ez a sorozatnak, és bár az évadzáró megmagyarázhatatlan okok miatt nem fogott meg annyira, lelkesen nyomtam a következő évadra.

3. évad

Sohaország és Pán péter alakján a csavarás nagyon-nagyon meglepett, de tetszett. Sokáig nem értettem, hogyan válhatott gyerekkorom egyik kedvenc hőséből egy ördögi gonosztevő, de aztán megláttam a mesében leírt Elveszett fiúk barbárságát, ami átitatta az egész évadfelet(?) . Bár kicsit néha elgondolkodtam, hogy nem lett-e túlbonyolítva az egész, úgy gondolom, itt teljesedett ki a történet és úgy összességében a lefestett világ az egész sorozatban. Annyi ötlet volt benne, amennyit öröm volt nézni. Az évadközépnél Rumplestillskin önfeláldozásával véglegesen is belopta magát a szívembe, az összes szereplőt megrázó búcsúzás pedig még nekem is okozott pár szomorkodó pillanatot. 

Az évad második fele már kevésbé volt a kedvencem. Talán kicsit beleuntam, hogy túlbonyolítják a történetet, talán az érdeklődésem hanyatlott éppen, vagy csak azt nem tudtam elviselni, hogy a sorozatkészítői úgy játszanak az érzelmeimmel, ahogy csak szeretnének, mert majdhogynem nekem okozott fizikai fájdalmat, ahogy a boszorkány dróton rángatja Rumple-t, megátkozza Hookot, hogy a várva-várt romantikus összeborulás még messzebbre tolódjon. De az évadzáró pont olyan volt, amilyenre vártam, szép és szomorú, lapos és izgalmas. 

4. évad

Először is leszögezném, hogy valamiért, megint megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag, nem tetszett annyira, hogy a negyedik évad első fele teljes mértékig ezt a télies témát vette fel. Talán Elsát alakító színész volt csalódás, vagy hogy a Jégvarázs történetén nem csavartak semmit, tudomisén. Viszont jellemfejlődésben talán ez a félévad magaslott ki a legjobban. Egyszerűen szinte az összes szereplő karaktere olyan mély bugyrait mutatta elő, amit öröm volt követni. Tetszett, ahogy megmutatták Rumple karakterén keresztül, hogy változni annyira mégsem egyszerű, az, ahogy újra a rossz utat választja szívszaggató volt, amikor pedig Belle a lábára áll és elküldi őt, olyan pillanat, amit egyszerre vártam és egyszerre szerettem volna, hogy minél távolabb legyen. Emma a varázserejével végre valami érdekesebbet is megmutatott magából és úgy all in all nagyon bejött, ez az önmegvalósítós téma, ami körül forgolódtak az események. Ami pedig majd a következő fél évadra marad, de muszáj kiemelnem, imádom, hogy előhozzák az Írót. Kíváncsian várom, mert megint egy új síkon közelítik meg a történetet, egy ütős, de nem kínszenvedést okozó félévadzáróval fejeztem be a sorozatnak ezt a részét.

Számomra a negyedik évad második fele elég vegyes érzéseket hagyott maga után. Tetszett az ötlet, hogy az örökké tökéletesen jó főszereplőnk kicsit gonoszabbá válhatna, kíváncsian figyeltem, hogyan érünk majd el odáig, bár sejtettem, hogy végül ehhez hasonlóan jutunk el Emma "sötétedéséhez". A csalódást a gonoszok jelentették nekem, az első pár részben máris sikerült kiiktatni őket a történetből, én pedig nagyobb durranásra számítottam volna tőlük. Az író szála pontosan olyan volt, mint amilyet vártam, így ez egy elég pozitív pontja volt az évadnak. Az évadfináléban megjelenő fordított elvarázsolt erdő különleges élményt nyújtott, bár úgy érzem, az összes szereplő jobban működik a saját feladatkörében. A szereplők fejlődése ezúttal nem volt annyira kiemelkedő, mint az előzőben, de szerintem azért itt sem okoztak nagy csalódásokat. Végezetül pedig az évadzáróról mondanék még egy-két szót, mert ez volt az, ami szerintem nem hagyott kivetnivalót maga után. Izgalmas volt azt figyelni, mi lesz Rumplestiltskinnel, és végülis sikerült elérni, hogy izgatottan várjak a következő évad fejleményeire.

Összességében ajánlom a sorozatot, könnyen meg lehet szeretni a hangulatát, és azt hiszem, egyedinek mondható témában és cselekményben egyaránt.