A stressz úgy telepedik le bennem, mintha teljesen otthon érezné magát. Nehéz idők következnek, ő pedig tudja. Hanyagul felteszi a lábát az asztalra és pimaszul rám vigyorog.

Na, úgy hozta a sors, hogy ma már le kell írnom a dolgokat, de igyekszem röviden, és nem is szeretnék mindent megosztani, mert elég bonyodalmas és személyes a történet. Aki régóta olvas, annak valószínű érthetőbb lesz. 

Az előtörténet röviden annyi, hogy úgy néz ki, végre sikerül eladni a házat. Ez egy elég jó hír, még ha nagyon áron alul is adjuk, én már nagyon vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek. Egyrészt, hogy kiszabaduljak a múlt szellemei közül, másrészt pedig, hogy kicsit távolabb kerüljek a tesómtól. Nem emlékszem már, mikor írtam nyíltan utoljára róla, de abban biztos vagyok, hogy mindenki tisztában van vele, hogy a kapcsolatunk rég nincs rendben, és a helyzet azóta sajnos csak brutálisan romlott. Mára már katasztrófálisra fajult a dolog, ő teljesen meg van őrülve (ezt nem csak én gondolom így, hanem maradéktalanul mindenki a családban!), én pedig nagyon belefáradtam ebbe, nem tudom már kellőképpen tolerálni. Csak túl szeretnék lenni a dolgokon és olyan messze kerülni tőle, amennyire csak lehet.

Tegnap megint volt egy elég csúnya veszekedésünk, aminek mondanom sem kell, az lett a vége, hogy el lettem küldve melegebb éghajlatra, mert milyen használhatatlan vagyok. Nem mondom, hogy maximálisan az ő hibája, de nem tudom felmenteni. Elég csúnya dolgokat vágott a fejemhez, szóval, ahogy lenni szokott, kezdtem összetörni. Végül azzal a gondolattal aludtam el, hogy nem baj, most kibőgöm magam még egyszer, de holnap ugyanolyan töretlenül folytatom tovább, ezúttal nem hagyom, hogy napokra összezuhanjak miatta. Végülis sikerült is, ma már csak dühösen olvasgattam vissza az üzeneteket, nem vagyok szomorú, ahogy szoktam ilyenkor. Kicsit feszült, gondterhelt igen, de szomorú nem. Megyek tovább, tulajdonképpen ez a vita semmin nem változtat lényegében. A kapcsolatunk már így is menthetetlen volt, kölcsönösen tönkretesszük egymást, szóval...

Egy valamit mégis elért nálam, most nagyon szeretném, ha látná, hogy tévedett. Magamnak is szeretnék bizonyítani, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy neki nem. Tudom, ez kicsit rossz motivációnak tűnik, de olyanokat vágott a fejemhez, amik alaptalanok, három évvel ezelőtti eseményekkel példálózott, és ez eléggé felforralta az agyvizemet. Igazából ezek a gondolatok azelőtt is ott voltak bennem, de most megint előjött. Nagyon nehéz időknek nézek elébe, most kell majd megmásznom az igazi akadályokat, emiatt elég nagy bennem a stressz. De nem oldódik meg a helyzet, ha nem gondolkodom rajta. Ki kell találnom, hogyan tovább. És most kivételesen nem is arról van szó, hogy hova mennék továbbtanulni, bár az is egy jó kérdés. Egy sokkal közelebbi probléma dübörög a fejemben, ez pedig a lakhatás, illetve az, hogy miből is fogom finanszírozni az életemet a következő egy évben. 

Alapból nem aggódnék magam miatt, bár ezt senki nem tudja elhinni nekem, de képes vagyok életben maradni egyedül. Mindenki az esetlen kislányt látja bennem, és nem hiszik el rólam, hogy képes vagyok talpraesett lenni és gondoskodni magamról, ha szükséges. A probléma csak az anyagi alappal van baj.  És nem akarok most itt pénzről nyafogni, meg számokkal jönni, mert teljesen felesleges. Annyi a lényeg, hogy eléggé necces mennyiség áll rendelkezésemre, és egyelőre nem tudnak hogyan támogatni. Ha az előző lakásötlet összejött volna, akkor ez a probléma megoldódott volna, de így most ez is egy gond. Meg lesz oldva, csak egyelőre a lehetőségeket gyűjtöm.

Újra felötlött bennem a gondolat, ami már egy éve kísért, és valójában emiatt láttam neki a bejegyzésnek. Dolgoznom kellene, legalább egy kicsit, hogy valami minimális összeggel ki bírjam egészíteni a kasszát. Igazából emiatt is akartam dolgozni a nyáron, hogy legalább a maradékot felhasználhassam, de nem jött össze a dolog, nem az én hibámból. Most ha otthon egy hónapot dolgozom, nem jutok sokkal előrébb. Év közben lenne szükségem erre a segítségre, és az a gondom, hogy nem tudom, megoldható-e. Ez az egyetlen ésszerű megoldás, ami az eszembe jut, de nem szeretném, ha ez az útjában állna a tanulásnak, legalább ezt az egyet nem szeretném elcseszni, ha már minden mást sorozatosan sikerül. A másik gond pedig az, hogy még van pár hónapom, mielőtt betöltöm a tizennyolcat, ami szintén nehezíti azt, hogy találjak egy olyan munkát, ami végezhető iskola mellett (ergo rugalmas időbeosztás kéne, nem tudok napi nyolc órát dolgozni így). Igazából az se érdekelne, milyen munka, a legtrágyább melókat is megcsinálnám, ha tudnám csinálni gimi mellett úgy, hogy képes legyek tanulni és aludni is mellette. 

Szóval elég nehéz kérdések ezek, valahogyan biztos megoldom majd a dolgokat, de ezt az eshetőséget sem szeretném kizárni még. És mindezt azért pötyögtem le ide, mert talán szélesebb körhöz jut el, és hátha van itt valaki, akinek lenne ilyenben tapasztalata, és lenne olyan kedves, hogy azt megosztaná velem. Elsősorban az érdekelne, hogy megoldható-e a tanulás melletti munka, illetve merre kellene keresnem? Egyelőre csak elméleti síkon működik a dolog, de nagyon érdekelne, ti mit gondoltok a dologról! (Amúgy, mindenki véleménye, ötlete érdekelne, nem csak azoké, akiknek hasonló tapasztalata van. :) )