Már pár napja szeretnék valami kis beszámolót pötyögni ide, mert valljuk be, van miről, csak sehogy sem jutottam oda.

Szóval megkezdődött az év, és mivel középiskolásként eléggé meghatározó szerepet tölt be az életemben, nem hagyhatom ki, hogy írjak róla egy kicsit, már csak azért is, hogy össze tudjam szedni a gondolatokat, amik csak úgy átfutnak az agyamon, ezzel pedig kicsit helyrerakom a káoszt.

Nem lesz egyszerű évem, bár erre gondolom mindenki rájöhetett volna, aki csak tudta, hogy ez lesz a tizenkettedik, azaz az utolsó évem az iskolapadban. Rengeteg minden vár rám, és az a helyzet, hogy nem is csak az érettségi. Nem csak a szalagavató, ballagás, satöbbi miatt kell magamat stresszelnem, magánéleti szempontból is sok változás közeleg, hiszen október elején költözünk el a házból, ahol felnőttem. Már bevallom, nagyon várom, de rengeteg feladat van még addig, amivel kapcsolatban nem igazán lépek egyről a kettőre. A stressz, amit már akár pániknak is nevezhetnénk, a napokban eléggé felerősödött, de betudom annak, hogy most valóban sok minden nyomja a vállamat, de ha minden igaz, egy hónap múlva már minden egyenesbe jön. Vagy legalább nagyjából. Szóval ennyi lenne most a negatívkodás.

Soha nem örültem még ennyire annak, hogy nyolcévfolyamosba járok. (Főleg, ha belegondolok, milyen kicsin múlott, hogy ezt a lehetőséget elszalasszam a bugyuta hetedikes beilleszkedni-vágyásomnak köszönhetően...) Mivel az ötödik tárgyamnak a németet szeretném választani, így semmilyen természetismerettudományos tárgyra nincsen szükségem, és olyan szerencsém van, hogy a töltelék tantárgyakat leszámítva, csak olyan tárgyaim vannak, amikből érettségizni is fogok, ráadásul azokból elég sok (konkrétan heti öt plusz egy törim, nyolc németem, négy plusz egy matekom és öt magyarom van, és tulajdonképpen már csak olyanokkal kell bajlódni, mint tesi, rajz, média és filozófia, szóval fel tudok majd készülni). Sok órám van így is, de ha hiszitek ha nem, két hét alatt összesen egy darab lyukas órám van, és ami még mindig egy hatalmas könnyebbség, órarend szerint heti háromszor járok csak a harmadik órától, bár ebből az egyik elúszott, mivel töriből és matekból volt lehetőség beiktatni egy-egy plusz órát. Általában ugyan háromig kell bent ülnöm, de viszonylag sokszor elég fél tízre odaérnem. Úgyhogy azért egész szerencsésnek mondhatom magam.

Egyébként a napjaim elég jól telnek. Mint minden évben, most is elhatároztam, hogy igazán bedobom magam tanulás szempontjából, de ezúttal szeretném be is tartani, mert hát... érettségi. Egyébként olyan érzésem van, hogy most sikerrel is járhatok, elég nagy motiváció van most bennem, és mindennapokban elég nagy helyet kapott a rendszer. Mintha megtaláltam volna a régóta vágyott napi rutin tökéletes harmóniáját. Remélem, sikerül legalább töredékét megtartani ennek a lendületnek, mert akkor nem kell aggódnom az évvégi megmérettetéstől.

És hogyan is telnek a végzős napjaim? Igazából meglepően jól. A mostanában növekvő szorongást leszámítva jól érzem magam, mivel azt mondhatom, az iskolai baráti kapcsolataim csak úgy virágoznak. És basszus, ezer éve nem volt még ilyen, de egyszerűen jól érzem magam közöttük, mert végre nem gondolom azt, hogy felesleges lennék! Most először képes vagyok elhinni, hogy szeretnek. Talán szépen lassan képes vagyok elengedni az idealista elképzeléseimet a barátságot illetően, és elfogadom azt, hogy az is lehet jó, ami nem tökéletes. 

Rengeteg minden fog még történni ebben az évben, és ezt már úgy is kimondhatom, hogy bármilyen reménykedés keltette kijelentést tennék, holott valóban olyan megérzésem van, hogy ez az év több szempontból is változást tartogat, mint amennyit jelenleg biztosra veszek. Nagyon nehéz év lesz, telis tele akadályokkal, választásokkal, gyökeres változásokkal, és bevallom, ehhez mérten vannak elvárásaim. De úgy érzem, képes leszek rá. Meg fogok tudni ugrani minden akadályt, és nem volt igazam, mikor három nappal ezelőtt az a gondolat pörgött a fejemben, hogy nem állok még készen erre. Most kezdődik el ez a teljesen új fejezet, én pedig nagyon kíváncsi vagyok, mi áll még benne.