Ne add fel azt, amit szeretnél. Igenis küzdj érte, ne érdekeljen, hogy mit mondanak mások! Nincs annál rosszabb, mint olyan munkát végezni, amit az ember gyűlöl. Küzdj hát azért, hogy olyat végezhess, amit igazán szeretnél. Nem az a lényeg, hogy mennyi pénzt hoz majd, és szerintem ez téged sem igazán érdekel, legalábbis úgy gondolom. Jó, persze valamiből élni kell, de én sosem ezt helyeztem előtérbe. Az én szakmám is olyan, hogy igazából iszonyatosan nincs megfizetve, nem is azért lettem az, ami... hanem, mert tudom, hogy ebben jól fogom érezni magam, hittem benne, hogy ezt kell csinálnom, és úgy érzem, hogy így is van.
Merj küzdeni! Madách Imre is megírta Az ember tragédiájában: "Ember küzdj, és bízva bízzál" illetve az is elhangzik benne ugye, hogy "Az élet e küzdés maga". Nagy igazságok.
Ha ezt szeretnéd, tedd! Ha szeretetből teszed, jó leszel benne, mert a hobbid lesz a munkád. Mindent bele Betoryl! 

Szerintem pedig ne hagyd magad elbizonytalanítani. Ha te érzed, tudod hogy ez való neked akkor egyszerűen nem foglalkozz azzal, mit mondanak mások jótanáncs gyanánt. Minden út nehéz, még azé is aki 16 órát robotol egy gyárban. Lehet hogy azért teszi, mert nincs más választása, nyűg az élete de csinálja, de az is lehet hogy azért jutott oda, mert elvették tőle az álmait. Tőlem már egyszer elvették, most mégis vissza mentem tanulni mert érzem magamban az erőt arra, hogy most másképp legyen. :) Az utunkról maximum letéríteni tudnak, de amin végig kell mennünk... arra az útra előbb utóbb rálépünk. Kár is beleszólni más éltébe. Aztán lehet, hogy valami más lesz a hivatásod de akkor is a te dolgod, hogy rájöjj erre igazából nagyot bukni nem lehet. Az bukik, aki nem tesz semmit. 

Szia Betoryl!

Abszolút megértelek :) tőlem még most is folyton ezt kérdezgetik, és még most nem tudok rá rendes választ adni... bárcsak tudnék, de ez nem ilyen egyszerű.

A kommunikáció és médiáról engem ugyan lebeszéltek, és nem is bánom (mert azóta rájöttem, hogy a magyar szak volt mindig is minden álmom), bár még mindig az újságírás a cél... igaz, egyre kevésbé, ami azt illeti. Rengeteg dolgot fel tudnék neked sorolni, amitől szerintem neked is elmenne a kedved ettől a szakmától - de nem szeretném ezt tenni, mert gondolom, sokan megteszik helyettem. Megértelek bizony, de őket is megértem. Valósznűleg csak a jót akarják neked.

Viszont az is biztos, hogy nem lehet egy jól megfontolt élettervet csak úgy a kukába dobni és keresni valami mást. De majd rájössz te magadtól. :) Nekem még nem sikerült kitalálnom, mi szeretnék lenni (így 20 éves koromra), úgyhogy szerintem ne aggódj túlságosan, ha nem tudsz még egyenes választ adni ezekre a kérdésekre. Szerintem a legtöbben nem tudnak.

Szia Betoryl! :)

Először is bocsánat, amiért olyan rég nem írtam már ide, igazából csendes nézelődőként továbbra is követtem a blogot, de valahogy megint azt a lusta korszakomat él(t)em, amikor úgy képzelem, hogy nincs öt percem egy rendes komment megírásához sem. Szóval elnézést, de remélem innentől aktívabb leszek :D

A témához illeszkedve pedig... tudom, hogy mit érzel. Igaz, a szak nem ugyanaz (bár a legelején még én is a kommunikációra akartam menni, csak aztán elvették a kedvemet az irodalomtól meg a magyar nyelvtől), de hasonlóan magas a pontszám és mindenki ugyanezekkel az érvekkel igyekszik engem is lebeszélni arról, hogy pszichológusnak menjek. Hogy nem tudok majd elhelyezkedni, hogy amúgy is annyi van belőlük, mint a fene, minek még egy, meg amúgy sem egy hasznos szakma, nem fogok sok pénzt keresni, és a többi. De minden csak nézőpont kérdése. Múltkor a védőnő kérdezett rá, hogy mi szeretnék lenni, és a válaszomat hallván megjegyezte, hogy pszichológusból aztán sok kell. Én meg már készítettem a kis rezignált monológomat, hogy igen tudom, a csapból is ők folynak, de erre ő azt mondta, hogy komolyan gondolta, és hogy elhelyezkedni is könnyebb, mint gondolnám, hiszen pl. minden olyan intézményhez kell szakember, ahol gyerekekkel foglalkoznak. És igaza van. Valószínű, hogy egy iskolában nem kapnék annyi pénzt, mint mondjuk egy orvos a kórházban, de nem minden a pénz. Amit meg ezzel mondani szerettem volna az az, hogy rosszakarók, szkeptikusok mindig is lesznek, akik azt fogják szajkózni, amit a világból hallanak, igazi tapasztalat nélkül. Ne hallgass rájuk. Már én is rég meguntam őket - hajtogassák csak, amit akarnak. Ez a te életed, ez rólad szól, és ha úgy érzed, hogy ez az, amivel te szívesen foglalkoznál életed hátralévő részében, akkor próbáld meg! Igen, lehet, hogy nehéz lesz, de meg fogja érni. Meg aztán én hiszek abban, hogy a sok közül mindig ki fog tűnni az a pár, akik tényleg szívesen foglalkoznak azzal, amit tanulnak, lelkesek és igazán hivatásuknak érzik a szakmájukat, szóval... nem kell annyira aggódni. :)

A ponthatár megugrásába meg majd mindketten belelhalunk, de ha sikerül, akkor az szerintem a világ egyik legjobb dolga lesz! :D

Hajrá! :)

Semmiképp ne hagyd magad lebeszélni! Tudom, hogy most nem úgy állnak a dolgok, de februárig változhat....  de remélem nem fog, mert kitartasz az álmod mellett. :)
Én átéltem, de szerintem, ha valaki nagyon akar valamit, úgyis ott köt ki ;)