Az a megszállotság, mikor már a fél órája görgetsz lefelé, hogy találj egy olyan posztot, amit rendesen fel tudsz használni a bejegyzésedhez.

Mivel nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a facebook már mindenki mindennapjaiba beleette magát, úgy gondolom, mindenkinek ismerős a helyzet, nyáron otthon ülsz a szobád magányában, unottan görgetsz az egérrel. Ha ezt annyi ideig csinálod, mint én, biztos neked is sikerült valamiféle séma szerint csoportosítani az ott talált posztokat. De ha nem, akkor is gyanítom, nem lesz idegen az alábbi lista, ami bemutatja, mire várhatunk nyáron a közösségi oldal szempontjából. :)

Képek egy (vagy ezer) álomutazásról

Vannak olyan hihetetlenül szerencsés emberek, akik egy nyár alatt bejárják a világot, ezt pedig örömmel dokumentálják is. Hetente más országból csekkol be, de a két helyszín között is ötvenezer gyönyörű képet publikál, a világ legszebb helyeiről, amit tényleg élmény nézni, de valljuk be, felfal az irigység, ha te visszagondolsz a teljesen unalmas nyaradra.

Bikinis képek a medence széléről, nyári ruhában koktélt szürcsölgetve

Vannak azok az ismerősök, akik az évszaktól függetlenül megszámlálhatatlan mennyiségű képet töltenek fel szerény személyükről. Nyáron sem kell tőlük elbúcsúznunk, ekkor láthatjuk őket napszemüvegben mosolyogva, strandon pózolva, dinnyét majszolva, naplementében csókolózva, satöbbi.

Meleg van posztok kavalkádja

A facebook legnagyobb előnye, hogy figyelmeztethetjük társainkat az aktuális időjárási helyzetre, hogy a vak, süket, és minden más érzéktől megfosztott ember is értesüljön róla, esik, vagy hó van az udvaron. Nyáron sem kell aggódni, biztosan sokat fognak segítségünkre sietni és különböző módokon felhívni a figyelmünket arra, hogy meleg van, süt a nap és úgy érzik, hőgutát kapnak.

Partifotók, tükör előtt kiöltözve pózolós képek

A szórakozást kedvelő ismerősök is aktívak az év ezen szakaszában. Végre van idejük heti hatszor is elmenni valahova, amiről értesíthetnek bennünket. Előre bejelölik, hogy részt vesznek egy eseményen, majd láthatjuk, milyen szerelésben indulnak neki az éjszakának, és ha igazán szerencsések vagyunk, egy-két részegen lőtt képet is megcsodálhatunk. Az ebbe a típusba sorolható egyedeknél gyakran megfigyelhetőek mindenkiről előnytelen csoportképek, illetve lefotózott piahalmok képében csendélet is.

Hozzászólások, lájkolások, játékfelkérések

Erről a rejtélyes fajról igen kevés információt tudhatunk meg. Passzivitása többféleképpen magyarázható, egyes egyedek a közösségi oldalon való megosztástól viszolyognak, míg mások csak unalmas nyarat tudhatnak magukénak, így úgy érzik, nem veszik fel a versenyt a fentebb említett ismerősök képeivel. Általában semmit nem tudhatunk meg róla amíg nem beszélünk vele személyesen, esetleg privátban. Jellemzően csak csendben szemlélődik, jelenlétéről pusztán egy-egy elvétett hozzászólásból, kedvelésből bizonyosodhatunk meg, a közvetlenebb egyedektől alkalmanként játékfelkéréseket is beszerezhetünk, amivel az illető jelzi életben létét.

A nemek csupán tájékoztató jellegűek, mindkét nemből megfigyelhető mindegyik típus.

Félreértés ne essék, egyik típust sem ítélem el, jó hippi módjára mindenkit szeretek! :D

Ti mit raknátok még hozzá a listához? 

Lassan, szokásosan kicsit bizonytalanul szedem össze a dolgaimat. A mai edzőruhát, a sportmelltartókat, a fülhallgatót, azt a vackot, ami a telefont a felkaromon tartja, végül a futócipőt. Az újrakezdés nehéz, de már a hetedik edzésnél tartok. [A bejegyzésben túlzások találhatóak, nem kell minden szavát komolyan venni ;) ]

Jókedvűen robogok le a lépcsőn, miközben a telefonnal szerencsétlenkedem. Megint rosszul dugtam be a telefonba a kábelt, vagyis mikor elindítom a zenét, az egész lépcsőházat betölti a zene. Remek. Ügyetlenül kibányászom a gondosan becsatolgatott tokból, ami még mindig a felkaromon fityeg, aztán megmozgatom a kábelt. Újra elindítom a zenét és végre az ősrégi fülhallgatómból szólal meg a dal. Diadalittasan felsóhajtok és kilépek a házból, miközben elindítom az alkalmazást, ami majd méri, mennyi ideig futottam, merre, hány kilométert.

Lassú tempóban kezdek futni, bár tudom, még lassabb is leszek pár perc múlva, mikor a kezdeti lelkesedés elmúlik. Szemben egy fiatal srác sétál. Próbálom nem annyira megnézni, mint amennyire ő néz meg engem. Szája pimasz mosolyra húzódik, ahogy tekintetünk összefonódik. Francba, miért ilyenkor? Egyáltalán miért kell bámulni az ember lányát, ha az sportol? Miközben elhaladok mellette, azon tűnődöm, vajon egy tizes skálán mennyire vörös az arcom. Mivel még csak most indultam, reménykedhetek abban, hogy nem néztem ki úgy, mint egy ember paprika fejjel. Halványan elmosolyodom az elmémbe furakodó kép hatására.

Ah, Istenem, de gyűlölöm ezt az emelkedőt! Úgy fájnak a lábaim a tegnapi edzéstől, hogy azt hiszem talán amputálni kéne. Hogy is volt? Olvastam valami motivációs izét... Valami olyasmi, hogy ha fáj, akkor működik? Mindegy is, hülyeség. Hol is álltam meg legutóbb pihenni kicsit? Te jó ég, még fél kilométer, addig nem állhatok meg. A múltkor kibírtam, most is kibírom!

Na jó, nem kapok levegőt. Megállok. Francba ezzel az idős házaspárral, amiért most kell friss levegőt szívniuk. Biztos ők is úgy gondolják, hogy puhány vagyok. De kit is hitegetek az vagyok, nem? Nem bírtam ki addig. Ennek a futásnak nincs is értelme, hiszen nem is fejlődök.

Bekanyarodok, szembe kerülök a nappal. Elvakít a fény. Basszus, még pár száz métert ebbe az irányba kell futnom, addig megvakulok. Hozni kellett volna napszemüveget. Legközelebb hozok. Az majd legalább takarja a futástól vörös arcomat. De akkor lötyögne a fejemen, talán le is esne. Akkor maradok a hunyorgásnál.

Miért van ilyen meleg? Később kellett volna jönni. Akkor talán kevésbé melegednék ki. Miért nem vagyok olyan lány, aki futás közben is gyönyörű? Persze, nekem vörös fej, meg izzadtság jutott. Na, nem baj, innen szép győzni, nem? Gyűlölöm ezt a meleget. A pokolban nincs ilyen meleg. Gyűlölök futni is. Legalább már félúton vagyok.

Nem is olyan rossz ez. Menni fog, megcsinálom. Mindenkinek leesik majd az álla, mikor meglátják, milyen csodás lett az alakom. Már alig várom, hogy lássam az arcukat! Már haladok is, nem? Nem. Azt hiszem soha többet nem nézek a combomra futás közben. Egy évezred kell, mire végre vékonyabb lesz. 

Egy másik futó! Nem csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy kijöjjek ebben a melegben! Akkor nem állhatok meg, amíg hallótávolságban van. Előtte már nem égetem magam. Biccentsek? Integessek? Ezek a helyzetek mindig annyira mások! Összenézünk, egy gyors mosoly fut át az arcán. Na, akkor ezzel meg is volnánk. 

Végre, mindjárt otthon vagyok. Ezek után nem is futok szerintem. Nem is éri meg ez az egész. Majd... majd kitalálok mást. De legalább ezt az egyet már végigcsinálom. Istenem, végre, itt vagyok! Vizet akarok. Sok-sok vizet! Jaj ne, lépcsők. Legközelebb földszinti lakásba kell költöznöm. Belépek a lakásba, a konyhába berobbanva inni kezdek, majd leülök a székre. Anya azt kérdezi, milyen volt. Elmosolyodom és őszintén válaszolom neki, hogy nagyon jó volt, még jobban is ment, mint múltkor. Megyek holnap is.