Körülbelül ezer évig tartott, mire újranéztem a sorozatot, mivel általában csak tanulás mellé háttérzajnak szoktam nézni, és eléggé háttérbe szorult a többi sorozatom mellett, de csak eljutottam a végéig.

A sorozatról általánosságban
A sorozat a manhattani elit tinédzserei életét követi nyomon, akiknek mindennapjait megkeseríti a Gossip Girl névre hallgató blogger, aki minden botrányos lépésüket megörökíti a beküldött tippek alapján.
Nagyjából hetedikes voltam, mikor belevágtam a sorozatba, de végül csak két-három évvel ezelőtt értem el a legvégéig. Ennek az oka tulajdonképpen annyi, hogy évekig vártam a negyedik évad szinkronjára, mígnem meguntam a várakozást (és persze, utána rögtön ki is jött az a szinkron, ahogy az lenni szokott). Nem mondanám semmiképp rá, hogy megunhatatlan, vagy hogy odatapadsz a képernyőre miatta, de egész kellemes időtöltés, egy laza kis sorozat, ami kitölti az unalmas perceidet.

Erős pontok
A legnagyobb erőssége a háttér. Sok New Yorkban játszódó sorozattal ellentétben ez ténylegesen New Yorkban lett felvéve, és a divat vagy az egy-egy részben megjelenő hírességek talán még jobban erősítik ezt, egy pillanatra sem kételkedhetünk benne, hogy ez valóban New York utcáin történik, ami elég fontos, tekintettel arra, hogy a városnak egyébként is elég fontos szerepe van a szereplőink életében. Nagy gondossággal mutatja be a gazdagok fényűző életét, és minden velejáróját.
Gondolkodtam rajta, hogy a karakterábrázolást ide soroljam-e, vagy sem, de végül úgy döntöttem, megállja itt a helyét. Azért filóztam rajta, mert egy-egy szereplőnél ezt nem éreztem annyira erőteljesnek, de Blairnél, Dannél, Jenny-nél és még egy-két karakternél elég jól működött. Főleg Blairnél. Karakterfejlődést én főként rajtuk láttam (meg Chuckon, persze), de a többi szereplőnél is egész jól követhető. Voltak kedvelhető karakterek, na, meg nem annyira kedvelhetőek, de igazából összességében egész rendben volt ilyen szempontból.

Gossip girl
Valójában Gossip girl karaktere az egyetlen, ami igazán kiemeli az egyszerű szappanopera jellegű sorozatok közül. Nem mondanám, hogy bármi extra lenne a sorozat alapsztorijában, de a blogger mégis ad neki egy kis egyediséget. Ha belegondolunk, eléggé aktuális problémára világít rá Gossip Girl ötlete, a mai tinédzserek teljes mértékig függnek az internettől, a pletykáktól, egymás életén csámcsogunk, blogokat írunk és olvasunk, és kirakjuk az egész életünket a világ elé (általánosítás, sorry). Az a mérgezett világ, amit a sorozat lefest elénk, közel sem csak Manhattan utcáin létezik és még csak nem is csak az "elit" életében.

A fináléról
Minden sorozatnál, ahol a cselekmény egy ismeretlen személy köré fonódik, plusz órákig tartóan lehetne beszélni arról, mi történik, mikor felfedik a kilétét. Mivelhogy általában hatalmas csalódás a vége (lásd How I met your mother). Bár ennél a sorozatnál túlzás lenne azt állítani, hogy a cselekmény eköré fonódik, hiszen tulajdonképpen a második és az utolsó évadon kívül nem is vetődik fel valójában a kérdés, hogy ki is Gossip Girl, de mégis ott motoszkál a fejedben, kinek van ekkora hatalma a szereplők felett. És a válasz számomra hatalmas csalódás volt. Értem, hogy végülis felépítették az okait, miért Dan volt az, de nem ügyeltek rá eléggé, hogy az első pár évadhoz mérve voltak dolgok, amik ennek ellentmondanak (pl emlékeztek, mikor Serenának terhességi parája volt, és Dan mennyire meglepődik, mikor meglátja az oldalon? Wooow...). Már azért túlléptem ezeken, de én úgy gondolom, jobb lett volna valaki mellékszereplőt választani. (Mondjuk Dorotát. Dorota király Pletykacica lett volna.) Szóval számomra a leleplezés kicsit rossz szájízt hagyott, azt is jobban fogadtam volna, ha örökre titok marad a kiléte, ahogy az első részben ígérte, de azért nem mentem tönkre miatta.

Összességében ez egy csajos, könnyű kis sorozat, ami leköt a fáradt délutánokon, de nem mondom, hogy érdemes hatalmas elvárásokkal nekiindulni, de attól még szerethető.

A sorozatot nagyjából egy éve kezdtem el, de a második évad eleje felé valamiért abbahagytam, meg is feledkeztem róla, viszont most a fokozott szabadidőnek köszönhetően gyorsan ledaráltam a maradék pár részt.

Megpróbálok spoilermentesen írni, de mivel nem tervezem évadokra bontani, mivel nem ugyanannyira erőteljes az élmény, ezért előfordulhat itt-ott egy-egy apróság.

A sorozatról általánosságban
A sorozat 2013-ban indult, két évadot forgattak le, mielőtt elkaszálták volna, így a harmadik évad végül elmaradt. A sorozat a nagy sikerű Szex és New York előzménysorozata. A történet szerint Carrie Bradshaw egy kisvárosi lány, aki egyszerű tiniproblémáival küzdve éli életét. A sorozat azt tervezi bemutatni, hogyan találta meg a lány az írói hangját, hogyan keveredett New Yorkba és úgy egyáltalán, mi is volt Carrie Bradshawwal, mielőtt megismerhettük volna. 

Első benyomások
Előre leszögezném, hogy viszonylag nagy elvárásaim voltak a sorozattal kapcsolatban. A Szex és New York számomra egy örök klasszikus marad, kiemelt szerepet élvez a szívemben, tehát mikor először megtudtam, hogy készítettek egy előzménysorozatot, azt vártam tőle, hogy ugyanolyan hangulata lesz majd, mint az HBO sorozatának. Szóval szerintem a véleményemet leginkább ez befolyásolta, és nagyon nehéz is ettől a csalódástól eltekintenem.
Előzménysorozatként elvártam volna, hogy figyeljenek azokra az apró részletekre, amiket a Szex és New Yorkban már ellőttek Carrie múltjából, de ezügyben nagyon csúnyán elvéreztek nálam. Biztosan csak engem zavart, de tisztán emlékszem rá, hogy Carrie élő édesanyát említett, illetve az a bizonyos első alkalom, amire akkora nagy hangsúlyt fektettek sem állt meg a helyén az alapján, amilyennek Carrie az eredeti sorozatban leírta. És értem, hogy így jóval drámaibbá vált, stb, de ha az egyetlen közös a két főszereplőben, akik elméletileg egy és ugyanaz a személy, hogy ugyanarra a névre hallgatnak, és ugyanaz az érdeklődési körük, akkor nekem senki ne azt mondja, hogy egy előzménysorozatot nézek. 

Végső gondolatok
Az elején még lelkesen vágtam neki, bár korántsem volt annyira élvezetes, mint az elődje, élvezhetőnek tartottam, és ez az érzés kitartott a végsőkig. Nem untam magam, és bár nem rágtam le a körmömet, nem éreztem kínszenvedésnek a dolgot. Ha csak egy-egy mondatban kellene jellemeznem, azt mondanám, hogy a Carrie naplója egy habkönnyű, egyszerű kis sorozat, ami az unalmas délutánokat kitölti, de senki se várjon tőle nagy csodát, mert akkor csalódni fog, ahogyan én tettem.
Másfelől azért sem tudom ilyen egyszerűen rossznak titulálni, mert alapvetően voltak benne olyan gondolatok, amik boncolgatása nem mondom, hogy újdonság lenne, de valamiért mégis igény van rá. Kicsit lapos amiért klisékkel van telenyomkodva, hiszen volt benne nem kívánt terhesség, szerelmi háromszög, meleg haver, stréber lány, az iskola ribije, akiről kiderül, hogy nem is szívtelen, stb. Azt hiszem egyetlen ember nincsen, aki ne látta volna már ezeket egy sorozatban legalább egyszer. Viszont ehhez társult az önmegvalósítás problémája, amire (sajnos) az ilyen szokványos tinisorozatok ritkán fókuszálnak, pedig szerintem ez is része a felnőttéválásnak. Carrie egy idő után számomra idegesítő volt, sokat hisztizett feleslegesen és néha túl erkölcsösnek találtam, néha pedig kétszínűnek, mikor nem úgy viselkedett, mint ahogy a maga által felállított értékrend megkövetelte volna, de eközben volt egy erős oldala is, ahogyan folyamatosan próbálta megtalálni önmagát és elérni az álmait, ezzel pedig elérte, hogy akarva-akaratlanul, de megkedveljem a karakterét.
Hiányoltam még a nyolcvanas évek erőteljesebb megnyilvánulását. Sokszor volt az, hogy megfeledkeztem arról, hogy melyik évben is játszódik, és értem, hogy nem ezen volt a hangsúly, de szerintem érdekesebb lett volna, ha kicsit jellegzetesebben megjelent volna, bár ez már csak az én hülyeségem azt hiszem.

A végéről
Erről a sorozatkészítők annyira nem tehetnek, ha jól tudom, terveztek harmadik évadot, csak végül besült a dolog, de nem voltam igazán megelégedve a végével. Számomra nagyon befejezetlen maradt, még akkor is, ha tudom, mi lett a főszereplőnk sorsa végül. Mivel a mellékszereplők nem szerepelnek az eredeti sorozatban, az ő sorsukról semmit nem tudunk, és jó néhány elvarratlan szál is maradt így. Biztosan kezdtek volna még velük valamit, amennyiben megvalósul a következő évad, de így eléggé haszontalan jelenetek is voltak. Például mi értelme volt a jelenetnek Carrie apja és aközött a szőke ügyvéd között? Miért kellett újra összerakni Mouse-t és Westet, ha teljesen változatlanul haladnak tovább külön utakon? Illetve Weaver. Miért jött vissza az utolsó epizódokra, ha utána egy morzsányi információt sem tudhatunk meg arról, hogy Carrie egyáltalán felhívta-e, hogy maradt New Yorkban? Szóval ilyen apró dolgok nekem nem álltak igazán össze, így a befejezés eléggé lóg a levegőben.

Összességében a sorozatot azoknak ajánlanám, akik egy laza, kikapcsoló sorozatot akarnak nézni, időtöltésnek nem rossz, viszont senki ne várjon tőle ennél többet.

Ezzel a kritikával régi olvasóim már találkozhattak, de úgy döntöttem, nem válok meg tőle, hanem áthozom ide, kicsit kiegészítve az új évadfélről alkotott véleményemmel, csak hogy ha majd eljutok odáig, teljes legyen a lista a sorozatkritikáimról. Mivel ez javára egy régi bejegyzés, ezért nem csúsztatom el, este ugyanúgy olvashatjátok a már megírt, beidőzített bejegyzést. :)

A sorozatról általánosságban

A sorozat ajánlható minden hozzám hasonlító sorozatkedvelőnek, aki rajongója azoknak az ötletgazdag filmeknek és sorozatoknak, melyek egy-egy jól ismert mese, történet újragondolásából jöttek létre. Az alapszituáció szerint a Gonosz királynő megátkozta a gyerekkorunkból ismerős hőseinket, akik ezáltal csapdába estek a mi világunkban. Az idő megállt, ők pedig nem tudják, kicsodák valójában. Az átkot csak főhősünk, Emma Swan törheti meg, aki a sorozat kezdetekor a kis Storybrooke-ba érkezik, ezzel elindítva az események lavináját. 

Miután túl estem az első részek laposságán, ami alatt megismerkedtem a szereplőkkel, beleszerettem a világba. Azt hiszem a legnagyobb erőssége a sorozatnak az, hogy mer belemenni a részletekbe, ezt pedig úgy csinálja, hogy nem un bele a néző.  Ez az aprólékosság pedig nem merül ki az epizódonként változatos kis introban, vagy a sorozat világainak és a varázslat működésének pontos kibontakozásában, hanem hajlandó a végtelenségig árnyalni a karaktereket. Nemcsak a főszereplő állandó jellemfejlődését követhetjük nyomon, hanem a "gonosztevők" minden rezdülése értelmet nyer és nincs szereplő, aki ne rendelkezne komoly háttértörténettel. 

Nem mondom, hogy hibátlan sorozat, de igazán szerethető, egy próbát mindenképp megér, nekem nem okozott csalódást.

1. évad

Hirtelenjében nem is tudnám megmondani, hogy az első évad a sorozat fénypontja vagy épp a legnagyobb gyengéje lenne. Kezdetnek azt kell mondjam, hogy nagyjából az évad feléig laposnak találtam, és bár nem okozott szenvedést az epizódok folytatása, mert láttam benne a potenciált, nem mondanám rá, hogy a világ csodája. Nagyjából a tizenkettedik rész magasságában kezdtem el élvezni, mikor kellően megismertette és megszerettette velem a szereplőket. Bár zavart, hogy a középpontban csakis az "igaz szerelem" rém-elcsépelt fontossága lebegett, a végére megmutatta azt, ami a későbbiekben a legjobban megtetszett a sorozatban, mégpedig, hogy igenis van fontosabb a szerelemnél. Habár előre féltem a mesés téma miatt, hogy ez lesz, pozitív csalódás volt, mert a legfontosabb érték a sorozatban a család és nem a szerelem. Ez pedig egy olyan vonás, amit más sorozatok is észrevehetnének már, ezzel sok haldokló sorozatot emelhetnének ki hamvaik közül. Az évadzáró ütős volt, de nem gyilkos, így azt mondanám, hogy megtalálta a tökéletes egyensúlyt.

2. évad

Mikor az elején Emma és Hófehérke visszakeveredtek az Elvarázsolt Erdőbe, kicsit megijedtem, hogy az egész évad erről fog szólni, de szerencsére hamar eloszlatták a félelmeimet. Ismét rengeteg háttértörténet, mesterien beleszőve az események folyamába, értékes szereplők megjelenése, amolyan igazi felvezetés volt ez a következő évadra. Itt vált Rumplestillskin a maga ördögiségével a legnagyobb kedvencemmé, és az évad vége felé Hófehérke merénylete még azt is elérte, hogy újra tartsam valamire, miután teljesen ellaposodott a karaktere. A kezdetben legnagyobb hangsúlyt kapó pár egyhangúsága hamar elvette a kedvemet tőlük, de itt szerezte vissza az érdeklődésemet. Regina karakterének mélysége nem mondom, hogy váratlan volt, de határozottan érdekes. Szerintem nagyon jó folytatása volt ez a sorozatnak, és bár az évadzáró megmagyarázhatatlan okok miatt nem fogott meg annyira, lelkesen nyomtam a következő évadra.

3. évad

Sohaország és Pán péter alakján a csavarás nagyon-nagyon meglepett, de tetszett. Sokáig nem értettem, hogyan válhatott gyerekkorom egyik kedvenc hőséből egy ördögi gonosztevő, de aztán megláttam a mesében leírt Elveszett fiúk barbárságát, ami átitatta az egész évadfelet(?) . Bár kicsit néha elgondolkodtam, hogy nem lett-e túlbonyolítva az egész, úgy gondolom, itt teljesedett ki a történet és úgy összességében a lefestett világ az egész sorozatban. Annyi ötlet volt benne, amennyit öröm volt nézni. Az évadközépnél Rumplestillskin önfeláldozásával véglegesen is belopta magát a szívembe, az összes szereplőt megrázó búcsúzás pedig még nekem is okozott pár szomorkodó pillanatot. 

Az évad második fele már kevésbé volt a kedvencem. Talán kicsit beleuntam, hogy túlbonyolítják a történetet, talán az érdeklődésem hanyatlott éppen, vagy csak azt nem tudtam elviselni, hogy a sorozatkészítői úgy játszanak az érzelmeimmel, ahogy csak szeretnének, mert majdhogynem nekem okozott fizikai fájdalmat, ahogy a boszorkány dróton rángatja Rumple-t, megátkozza Hookot, hogy a várva-várt romantikus összeborulás még messzebbre tolódjon. De az évadzáró pont olyan volt, amilyenre vártam, szép és szomorú, lapos és izgalmas. 

4. évad

Először is leszögezném, hogy valamiért, megint megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag, nem tetszett annyira, hogy a negyedik évad első fele teljes mértékig ezt a télies témát vette fel. Talán Elsát alakító színész volt csalódás, vagy hogy a Jégvarázs történetén nem csavartak semmit, tudomisén. Viszont jellemfejlődésben talán ez a félévad magaslott ki a legjobban. Egyszerűen szinte az összes szereplő karaktere olyan mély bugyrait mutatta elő, amit öröm volt követni. Tetszett, ahogy megmutatták Rumple karakterén keresztül, hogy változni annyira mégsem egyszerű, az, ahogy újra a rossz utat választja szívszaggató volt, amikor pedig Belle a lábára áll és elküldi őt, olyan pillanat, amit egyszerre vártam és egyszerre szerettem volna, hogy minél távolabb legyen. Emma a varázserejével végre valami érdekesebbet is megmutatott magából és úgy all in all nagyon bejött, ez az önmegvalósítós téma, ami körül forgolódtak az események. Ami pedig majd a következő fél évadra marad, de muszáj kiemelnem, imádom, hogy előhozzák az Írót. Kíváncsian várom, mert megint egy új síkon közelítik meg a történetet, egy ütős, de nem kínszenvedést okozó félévadzáróval fejeztem be a sorozatnak ezt a részét.

Számomra a negyedik évad második fele elég vegyes érzéseket hagyott maga után. Tetszett az ötlet, hogy az örökké tökéletesen jó főszereplőnk kicsit gonoszabbá válhatna, kíváncsian figyeltem, hogyan érünk majd el odáig, bár sejtettem, hogy végül ehhez hasonlóan jutunk el Emma "sötétedéséhez". A csalódást a gonoszok jelentették nekem, az első pár részben máris sikerült kiiktatni őket a történetből, én pedig nagyobb durranásra számítottam volna tőlük. Az író szála pontosan olyan volt, mint amilyet vártam, így ez egy elég pozitív pontja volt az évadnak. Az évadfináléban megjelenő fordított elvarázsolt erdő különleges élményt nyújtott, bár úgy érzem, az összes szereplő jobban működik a saját feladatkörében. A szereplők fejlődése ezúttal nem volt annyira kiemelkedő, mint az előzőben, de szerintem azért itt sem okoztak nagy csalódásokat. Végezetül pedig az évadzáróról mondanék még egy-két szót, mert ez volt az, ami szerintem nem hagyott kivetnivalót maga után. Izgalmas volt azt figyelni, mi lesz Rumplestiltskinnel, és végülis sikerült elérni, hogy izgatottan várjak a következő évad fejleményeire.

Összességében ajánlom a sorozatot, könnyen meg lehet szeretni a hangulatát, és azt hiszem, egyedinek mondható témában és cselekményben egyaránt.