A lakás előtt álldogálok, nyugodtan fújom ki a füstöt. Egy nőt pillantok meg, ahogy az ajtó felé igyekszik. Rám néz. Tekintete tiszta ítélet.

Először is sajnálom, ha valakinek bántaná ez a bejegyzés a lelkivilágát, de már jó ideje érzem úgy, hogy hangot kell adnom a véleményemnek. Nem fog ez változtatni semmit, mindenki ugyanúgy fog hozzáállni a dohányosokhoz, de mégis ki kell mondanom, amit érzek.

Attól még, hogy dohányzom...

Nem vagyok rossz ember
Néha az emberek úgy néznek rám, mikor cigi van a kezemben, mintha csak drogot próbálnék adni kisgyerekeknek. Úgy bámulnak rám, mintha nem láttak volna nálam züllöttebb embert, mintha a világ összes bűnét én követtem volna el. De miért? Mert fiatal vagyok és dohányzom. 

Attól még, hogy dohányzom...

Nem vagyok buta
Amennyiben az emberek szemében nem az ítélkező, és/vagy aggódó pillantásokat kapom meg, előfordul, hogy szóba elegyedek valakivel. Természetesen az emberek segítőkészek. Szóval köszönöm mindenkinek, hogy felvilágosítotok, hogy milyen egészségtelen is a cigi. Soha az életben nem hallottam ezt még. Igazán hálás vagyok érte, máris abbahagyom, hiszen én csak nem voltam tudatában, hogy pusztítom vele magam.

Attól még, hogy dohányzom...

Nem vagyok igénytelen, se tapló 
Igen, a dohányzás káros, és a passzív dohányzás is az, mellesleg büdös is. De ha hiszed, ha nem, nem fogom rád fújni a füstöt. Nem vagyok paraszt. Nem akarod kiadni a lakást, mert dohányzom? Az a helyzet, hogy attól még nem gyújtanék rá zárt helyen. Lehetek igényes, még akkor is, ha szoktam cigizni. Attól még figyelek az emberekre, és mindig ügyelek rá, hogy ne zavarjak másokat vele. 

Attól még, hogy dohányzom...

Nem vagyok kevésbé ember
Hiába dohányzom, nem tartom kevésbé fontosnak az emberi normák betartását. Ugyanúgy értékelem az udvariasságot. Szóval azért, mert azt látod, hogy cigi van a kezemben, köszönhetnél a ház előtt, ha már ez a szokás. Ahelyett, hogy megbámulnál, majd sietősebbre vennéd a lépteidet.

Attól még, hogy dohányzom...

Nem vagyok kevésbé nő
"Nincs csúnyább egy dohányzó nőnél." "Láttam ma egy szép lányt...aztán rágyújtott." Rengetegszer botlok bele ilyen vagy ehhez hasonló mondatokba. És nem akarok óriási feministának tűnni, mert nem vagyok az, de ez az, ami igen erősen felcseszi az agyamat. Főleg, mikor olyan férfiaktól érkezik, akik aktívan dohányoznak. Miért elfogadott az, hogy egy férfi dohányzik és miért nem az, ha egy nő teszi azt? Kérdem én, mennyivel gusztustalanabb, ha nőként gyújtok rá? Miért szükséges ez a kettős mérce?

Egész nap nem találom a helyem. Letelepedek a gép elé, már ezredszerre, végigsimítok az unalomból begöndörített tincseimen, és belémvág a felismerés, nem találom meg a helyem, amíg nem írom ki magamból ezt.

Hajnal van, már világosodik, de én még nem aludtam. A buszmegállóban ülök, görcsösen bámulok magam elé, mintha úgy kizárhatnám a tényt, fázom. A hideg felkúszik a bőrömön, belevájódik a húsomba, mintha össze akarna zúzni. Mintha mindennek át akarná venni a helyét.

Ott ül mellettem, de egy szót sem szól. Tudom, hogy zaklatott, de nem tudok olyat mondani, amivel segíthetném. Úgy érzem, ha akár egy szót is ki kéne most préselnem magamból, apró darabokra robbanék. Nem akarom, hogy tudja, csalódott vagyok. Nem akarom, hogy tudja, ő okozott csalódást. Az egész az én hibám. Senki sem fér bele az én idealizált elképzeléseimbe. Soha nem találok magam mellé senkit, se barátokat, se szerelmet, se családot, semmit, ha nem tanulom meg az ábrándjaimat elengedni. Az egész a fejemben van elcseszve.

Fázom, és ha belegondolok, kedvem lenne pityeregni. Hiszen a bűntudat fojtogatóan telepedik rám, amiért megint megcsináltam. Az elhatározásaimat mosolyogva dobtam a kukába, egy cseppnyi élvezetért. Kidobtam egy csomó pénzt egy éjszakányi szórakozásért. De miért érzem magam bűnösnek, amiért szórakoztam? Nem először történt már, és nem is utoljára. Jól éreztem magam, fiatal vagyok, figyeltem a határokra, akkor miért szégyellem magam? Valamiért mégsem érzem helyesnek.

Lépteket hallok, egy fiú csatlakozik néma várakozásunkhoz. Ahogy végigmérem a srácot, egy újabb elkeserítő gondolat áramlik az elmémbe. Mennyire lennének mások a dolgok, vajon...? Mi lenne, ha nem lennék ilyen egyedül? Ha valaki a fülembe súgná, hogy ne kövessem el ugyanazokat a hibákat? Vajon ő meg tudna védeni önmagamtól? Meg bírná akadályozni, hogy meneküljek? A gondolatmenetet harag követi. Ez is csak felelősséghárítás. Nekem kell legyőznöm a démonaimat, és nem várhatom el senki mástól. Arra hivatkozom, hogy azért nem érzem jól magam, mert nincs, aki segít. De nekem kell segíteni, mert senki nem fog megmenteni. Soha nem teszik. Igazából már az is elég lenne, ha csak a vállamra terítene egy kabátot, hogy ez a didergés abbamaradjon.

Ahogy végre letelepedek a buszon, ami minden korábbi reményeimmel ellentétben ugyanolyan fagyos, arra gondolok, hogy valami nem jó. Olyan végtelenül elégedetlen vagyok. Valami még mindig nincs a helyén az életemben, és nem tudom, merre van. Csak türelem kell? Olyan nehéz hinnem benne, hogy bármi képes magától megoldódni, hiszen mikor semmit sem tettem, minden csak összeomlott. De semmit nem tehetek. Önállóságot akartam, de nem kaphatom meg. Barátokat akartam, de senkit sem érdeklek annyira, hogy keressen, ha én nem írok. Szerelmet akartam, de csak részeg próbálkozókat és üres csókokat kaptam. Családot akartam, de mindannyian magamra hagytak. Annyi mindenre vágytam, de semmit sem sikerült elérnem. Csak egy senki lettem, egy apró lány, aki mindig rosszul jön ki, és nem tud kitörni, akárhogy próbálkozik. Úgy érzem, nem itt kéne tartanom. Az egésznek nem így kellene lennie.

Hirtelen undorodni kezdek az egész életemtől, magamtól, a világtól. Újra megjelenik előttem a mindent-felégetés gondolata. Ami most van, nem jó, akkor miért ne kezdenék valami teljesen újat? Azért mert nincs választásom. Gúzsba vagyok kötve, és semmit sem tehetek. Mikor találom meg az utat? Kétségbeesetten keresem továbbra is, de nem tudom, hol lehet. 

Egy óra buszozás után átfagyva lépek be a házba, ahogy végigpillantok viharvert kinézetemen, újra próbálom összeszedni a pozitív gondolatokat. Úgy érzem, hogy meg fogom találni. Tudom, hogy megtalálom, csak valamit még mindig rosszul csinálok. Pedig esküszöm, általában jól érzem magam, de mégis ott van az a kongó üresség, ami ezekben a gyenge pillanatokban újra bekebelez, ilyen bejegyzéseket hagyva maga mögött. Mérges vagyok, mert száz és száz ilyen bejegyzést írtam már, és azt hittem, végre magam mögött hagyom. De ha nem írom le, attól nem válik semmissé. Haladok tovább, bukdácsolok az úton és egyszer odaérek, ahol lennem kell. Egyszer majd kihúzhatom magam, és azt mondom, boldog vagyok. Teljesen boldog.

Az a megszállotság, mikor már a fél órája görgetsz lefelé, hogy találj egy olyan posztot, amit rendesen fel tudsz használni a bejegyzésedhez.

Mivel nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a facebook már mindenki mindennapjaiba beleette magát, úgy gondolom, mindenkinek ismerős a helyzet, nyáron otthon ülsz a szobád magányában, unottan görgetsz az egérrel. Ha ezt annyi ideig csinálod, mint én, biztos neked is sikerült valamiféle séma szerint csoportosítani az ott talált posztokat. De ha nem, akkor is gyanítom, nem lesz idegen az alábbi lista, ami bemutatja, mire várhatunk nyáron a közösségi oldal szempontjából. :)

Képek egy (vagy ezer) álomutazásról

Vannak olyan hihetetlenül szerencsés emberek, akik egy nyár alatt bejárják a világot, ezt pedig örömmel dokumentálják is. Hetente más országból csekkol be, de a két helyszín között is ötvenezer gyönyörű képet publikál, a világ legszebb helyeiről, amit tényleg élmény nézni, de valljuk be, felfal az irigység, ha te visszagondolsz a teljesen unalmas nyaradra.

Bikinis képek a medence széléről, nyári ruhában koktélt szürcsölgetve

Vannak azok az ismerősök, akik az évszaktól függetlenül megszámlálhatatlan mennyiségű képet töltenek fel szerény személyükről. Nyáron sem kell tőlük elbúcsúznunk, ekkor láthatjuk őket napszemüvegben mosolyogva, strandon pózolva, dinnyét majszolva, naplementében csókolózva, satöbbi.

Meleg van posztok kavalkádja

A facebook legnagyobb előnye, hogy figyelmeztethetjük társainkat az aktuális időjárási helyzetre, hogy a vak, süket, és minden más érzéktől megfosztott ember is értesüljön róla, esik, vagy hó van az udvaron. Nyáron sem kell aggódni, biztosan sokat fognak segítségünkre sietni és különböző módokon felhívni a figyelmünket arra, hogy meleg van, süt a nap és úgy érzik, hőgutát kapnak.

Partifotók, tükör előtt kiöltözve pózolós képek

A szórakozást kedvelő ismerősök is aktívak az év ezen szakaszában. Végre van idejük heti hatszor is elmenni valahova, amiről értesíthetnek bennünket. Előre bejelölik, hogy részt vesznek egy eseményen, majd láthatjuk, milyen szerelésben indulnak neki az éjszakának, és ha igazán szerencsések vagyunk, egy-két részegen lőtt képet is megcsodálhatunk. Az ebbe a típusba sorolható egyedeknél gyakran megfigyelhetőek mindenkiről előnytelen csoportképek, illetve lefotózott piahalmok képében csendélet is.

Hozzászólások, lájkolások, játékfelkérések

Erről a rejtélyes fajról igen kevés információt tudhatunk meg. Passzivitása többféleképpen magyarázható, egyes egyedek a közösségi oldalon való megosztástól viszolyognak, míg mások csak unalmas nyarat tudhatnak magukénak, így úgy érzik, nem veszik fel a versenyt a fentebb említett ismerősök képeivel. Általában semmit nem tudhatunk meg róla amíg nem beszélünk vele személyesen, esetleg privátban. Jellemzően csak csendben szemlélődik, jelenlétéről pusztán egy-egy elvétett hozzászólásból, kedvelésből bizonyosodhatunk meg, a közvetlenebb egyedektől alkalmanként játékfelkéréseket is beszerezhetünk, amivel az illető jelzi életben létét.

A nemek csupán tájékoztató jellegűek, mindkét nemből megfigyelhető mindegyik típus.

Félreértés ne essék, egyik típust sem ítélem el, jó hippi módjára mindenkit szeretek! :D

Ti mit raknátok még hozzá a listához?