Kaptam egy díjat májuslánytól, innen köszönet érte! A szabály nagyon egyszerű, írsz magadról hét dolgot, aztán továbbküldöd valakinek. Tudjátok, hogy én nem szoktam senkit meghívni az ilyenekre, szóval most se tennék kivételt, bocsánat, ha csalódást okoztam! :D

Szóval akkor a hét tény rólam:

1. Éppen leszokóban vagyok a cigiről. Vagy minek mondjam. Huszonötödik füstmentes napnál tartok. Valószínű rá fogok még gyújtani életemben, de szeretnék party-dohányossá válni
2. Úgy két évvel ezelőtt befejeztem egy regényt. Egy fantasy-ról van szó, amiről azért nem tud senki, mert nem gépelve, hanem írva van, így csak egyetlen egy ember olvasta eddig rajtam kívül.
3. Nem szeretem a csípős dolgokat. Egyáltalán nem. Ami kicsit csíp, az nekem már szenvedés. Mellesleg a hagymát sem szeretem, az is a csípős érzésre emlékeztet, illetve gyűlölöm a szagát.
4. Soha nem ittam még a starbucksban. Pedig vannak ismerőseim, akik nagyon istenítik, de ez kimaradt az életemből.
5. Nagy Marvel rajongó vagyok. Ehhez képest még nem láttam a Hangyát és gyanítom még nem is fogom egy pár hétig.
6. Soha nem tört el még semmim. Az is lehet, hogy törhetetlen vagyok! Bár kétlem, húzódások valamiért nem kímélnek.
7. Az eddigi legnagyobb kedvenc piám a Malibu-sprite. Ez a kettő így együtt. Kóstoljátok meg, imádom! 

Na, ennyi lett volna, remélem mindenkinek elnyerte a tetszését, köszönöm még egyszer! :)

A stressz úgy telepedik le bennem, mintha teljesen otthon érezné magát. Nehéz idők következnek, ő pedig tudja. Hanyagul felteszi a lábát az asztalra és pimaszul rám vigyorog.

Na, úgy hozta a sors, hogy ma már le kell írnom a dolgokat, de igyekszem röviden, és nem is szeretnék mindent megosztani, mert elég bonyodalmas és személyes a történet. Aki régóta olvas, annak valószínű érthetőbb lesz. 

Az előtörténet röviden annyi, hogy úgy néz ki, végre sikerül eladni a házat. Ez egy elég jó hír, még ha nagyon áron alul is adjuk, én már nagyon vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek. Egyrészt, hogy kiszabaduljak a múlt szellemei közül, másrészt pedig, hogy kicsit távolabb kerüljek a tesómtól. Nem emlékszem már, mikor írtam nyíltan utoljára róla, de abban biztos vagyok, hogy mindenki tisztában van vele, hogy a kapcsolatunk rég nincs rendben, és a helyzet azóta sajnos csak brutálisan romlott. Mára már katasztrófálisra fajult a dolog, ő teljesen meg van őrülve (ezt nem csak én gondolom így, hanem maradéktalanul mindenki a családban!), én pedig nagyon belefáradtam ebbe, nem tudom már kellőképpen tolerálni. Csak túl szeretnék lenni a dolgokon és olyan messze kerülni tőle, amennyire csak lehet.

Tegnap megint volt egy elég csúnya veszekedésünk, aminek mondanom sem kell, az lett a vége, hogy el lettem küldve melegebb éghajlatra, mert milyen használhatatlan vagyok. Nem mondom, hogy maximálisan az ő hibája, de nem tudom felmenteni. Elég csúnya dolgokat vágott a fejemhez, szóval, ahogy lenni szokott, kezdtem összetörni. Végül azzal a gondolattal aludtam el, hogy nem baj, most kibőgöm magam még egyszer, de holnap ugyanolyan töretlenül folytatom tovább, ezúttal nem hagyom, hogy napokra összezuhanjak miatta. Végülis sikerült is, ma már csak dühösen olvasgattam vissza az üzeneteket, nem vagyok szomorú, ahogy szoktam ilyenkor. Kicsit feszült, gondterhelt igen, de szomorú nem. Megyek tovább, tulajdonképpen ez a vita semmin nem változtat lényegében. A kapcsolatunk már így is menthetetlen volt, kölcsönösen tönkretesszük egymást, szóval...

Egy valamit mégis elért nálam, most nagyon szeretném, ha látná, hogy tévedett. Magamnak is szeretnék bizonyítani, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy neki nem. Tudom, ez kicsit rossz motivációnak tűnik, de olyanokat vágott a fejemhez, amik alaptalanok, három évvel ezelőtti eseményekkel példálózott, és ez eléggé felforralta az agyvizemet. Igazából ezek a gondolatok azelőtt is ott voltak bennem, de most megint előjött. Nagyon nehéz időknek nézek elébe, most kell majd megmásznom az igazi akadályokat, emiatt elég nagy bennem a stressz. De nem oldódik meg a helyzet, ha nem gondolkodom rajta. Ki kell találnom, hogyan tovább. És most kivételesen nem is arról van szó, hogy hova mennék továbbtanulni, bár az is egy jó kérdés. Egy sokkal közelebbi probléma dübörög a fejemben, ez pedig a lakhatás, illetve az, hogy miből is fogom finanszírozni az életemet a következő egy évben. 

Alapból nem aggódnék magam miatt, bár ezt senki nem tudja elhinni nekem, de képes vagyok életben maradni egyedül. Mindenki az esetlen kislányt látja bennem, és nem hiszik el rólam, hogy képes vagyok talpraesett lenni és gondoskodni magamról, ha szükséges. A probléma csak az anyagi alappal van baj.  És nem akarok most itt pénzről nyafogni, meg számokkal jönni, mert teljesen felesleges. Annyi a lényeg, hogy eléggé necces mennyiség áll rendelkezésemre, és egyelőre nem tudnak hogyan támogatni. Ha az előző lakásötlet összejött volna, akkor ez a probléma megoldódott volna, de így most ez is egy gond. Meg lesz oldva, csak egyelőre a lehetőségeket gyűjtöm.

Újra felötlött bennem a gondolat, ami már egy éve kísért, és valójában emiatt láttam neki a bejegyzésnek. Dolgoznom kellene, legalább egy kicsit, hogy valami minimális összeggel ki bírjam egészíteni a kasszát. Igazából emiatt is akartam dolgozni a nyáron, hogy legalább a maradékot felhasználhassam, de nem jött össze a dolog, nem az én hibámból. Most ha otthon egy hónapot dolgozom, nem jutok sokkal előrébb. Év közben lenne szükségem erre a segítségre, és az a gondom, hogy nem tudom, megoldható-e. Ez az egyetlen ésszerű megoldás, ami az eszembe jut, de nem szeretném, ha ez az útjában állna a tanulásnak, legalább ezt az egyet nem szeretném elcseszni, ha már minden mást sorozatosan sikerül. A másik gond pedig az, hogy még van pár hónapom, mielőtt betöltöm a tizennyolcat, ami szintén nehezíti azt, hogy találjak egy olyan munkát, ami végezhető iskola mellett (ergo rugalmas időbeosztás kéne, nem tudok napi nyolc órát dolgozni így). Igazából az se érdekelne, milyen munka, a legtrágyább melókat is megcsinálnám, ha tudnám csinálni gimi mellett úgy, hogy képes legyek tanulni és aludni is mellette. 

Szóval elég nehéz kérdések ezek, valahogyan biztos megoldom majd a dolgokat, de ezt az eshetőséget sem szeretném kizárni még. És mindezt azért pötyögtem le ide, mert talán szélesebb körhöz jut el, és hátha van itt valaki, akinek lenne ilyenben tapasztalata, és lenne olyan kedves, hogy azt megosztaná velem. Elsősorban az érdekelne, hogy megoldható-e a tanulás melletti munka, illetve merre kellene keresnem? Egyelőre csak elméleti síkon működik a dolog, de nagyon érdekelne, ti mit gondoltok a dologról! (Amúgy, mindenki véleménye, ötlete érdekelne, nem csak azoké, akiknek hasonló tapasztalata van. :) )

Egyszer csak elragad az érzés, hogy nem elég, ha csak nézem a sorozatokat. Kutatom az internetet, tele van ezekkel a királyságokkal és megszületik az elhatározás: én is akarom.

Először is szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, amiért nem hozok mostanában normális bejegyzést, csak képekkel teli, rövid, egyszerű dolgokat. Nem tudom, mennyire probléma ez nektek, de mostanában nem nagyon történik semmi, ami meg történik, arról még nem tudok beszélni. Úgy érzem, még nem állok rá készen, hogy ezt lepötyögjem, mert nagyon jó úton haladok afelé, hogy kicsit helyrerázódjak, és ha éjjel-nappal azon gondolkodom, hogy mivel kapcsolatban érzek valami zavart, amit meg tudnék osztani, vagy bármi, akkor elkezdenék problémákat gyártani. Fogok még írni arról, hogy hogy vagyok, de már nem szeretném, ha az oldal csak ennyiről szólna. Nem fogok hazudni, most is vannak problémák a magánéletemben, de szívesebben számolnék be róla akkor, ha már tudom, merre is tart a dolog. Másfelől én élvezem ezeket a bejegyzéseket, amiben megmutatok dolgokat, amik épp foglalkoztatnak, szóval akármi is van, lesznek ilyen bejegyzések a jövőben is. Remélem, ez senkit sem zavar.

Na, de abbahagynám a pofázást és inkább arról írnék, amiről ez a bejegyzés szólni szeretne. Aki követ egy ideje, biztosan tudja, hogy abnormális mértékűen bele vagyok szerelmesedve a sorozatokba. Az utóbbi időben pedig feladtam a harcolást is az ellen a késztetés ellen, ami arra kényszerít, hogy újabbat kezdjek el nézni, szóval most még többet daráltam le, bővítve a listát. 

Igazi sorozatbuziként gyakran nézegetek a neten ezekkel kapcsolatos cikkeket, gyakran találkozom mindenféle szuper pólóval, ékszerrel és mindenféle kacattal. Minél többet láttam, annál erősebb volt bennem az elhatározás, hogy valamit nekem is gyűjtenem kell, mint egy igazi pszichopata mániákusnak. Nem tudom, miért a bögrék mellett döntöttem. De a legvadabb álmodozásaimnál megjelenik előttem, hogy a tökéletes minimalista otthonomban kinyitom az egyik szekrényt a konyhában, ami csordultig van sorozatos bögrékkel. Nem tudom, miért alakult ki ez a beteges vágy. De határozottan megvan, és valahogy nem érzem olyan veszedelmesnek, hogy eltüntessem. Idővel begyűjtöm azt a sok ezer bögrét, minden sorozathoz egyet (esetleg kettőt :D), és akkor majd örülök a fejemnek.

Viszont már annyit láttam, hogy kezdek belezavarodni, úgyhogy aki tovább olvassa a bejegyzést, az megnézheti, pontosan milyen bögréket is szeretnék beszerezni (egyelőre minden sorozathoz csupán egyet gyűjtöttem, de van olyan, ahol muszáj lesz többet is venni, olyan szuperek vannak :D). 

Mostanában eléggé jól állok a motivációval, ennek pedig az az oka, hogy kicsit ráfüggtem a pinterestre, amit úgy intéztem, hogy sütik és egyéb bűnbeesős kaják helyett edzéstervek, alacsony kalóriás receptek és motivációs poszterek fogadjanak, mikor belépek. 

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem rengeteg erőt tudnak adni ezek a képek, néha idézetekkel, néha csak egy-egy álomalakkal. Próbálom egész nap fenntartani a motivációt, szóval gyakran nézegetem ezeket a képeket, nem egyszer vettek már rá, hogy felálljak a kanapéról, és elmenjek futni. 

Egész nap azon agyaltam, mi a fenét írjak ma ide, aztán találtam egy blogot, ahol a szerkesztő épp elérte a célját, és az egész egy újabb motiváció-tunning volt. Azt hiszem, kb akkor döntöttem el, hogy jobb híján megosztok veletek néhány képet a pinterestes motivációs táblámról, hátha ennek hasznát veszi bárki, aki szintén épp az egészséges életmód útján szenved, vagy szeretne belevágni.

Az a megszállotság, mikor már a fél órája görgetsz lefelé, hogy találj egy olyan posztot, amit rendesen fel tudsz használni a bejegyzésedhez.

Mivel nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a facebook már mindenki mindennapjaiba beleette magát, úgy gondolom, mindenkinek ismerős a helyzet, nyáron otthon ülsz a szobád magányában, unottan görgetsz az egérrel. Ha ezt annyi ideig csinálod, mint én, biztos neked is sikerült valamiféle séma szerint csoportosítani az ott talált posztokat. De ha nem, akkor is gyanítom, nem lesz idegen az alábbi lista, ami bemutatja, mire várhatunk nyáron a közösségi oldal szempontjából. :)

Képek egy (vagy ezer) álomutazásról

Vannak olyan hihetetlenül szerencsés emberek, akik egy nyár alatt bejárják a világot, ezt pedig örömmel dokumentálják is. Hetente más országból csekkol be, de a két helyszín között is ötvenezer gyönyörű képet publikál, a világ legszebb helyeiről, amit tényleg élmény nézni, de valljuk be, felfal az irigység, ha te visszagondolsz a teljesen unalmas nyaradra.

Bikinis képek a medence széléről, nyári ruhában koktélt szürcsölgetve

Vannak azok az ismerősök, akik az évszaktól függetlenül megszámlálhatatlan mennyiségű képet töltenek fel szerény személyükről. Nyáron sem kell tőlük elbúcsúznunk, ekkor láthatjuk őket napszemüvegben mosolyogva, strandon pózolva, dinnyét majszolva, naplementében csókolózva, satöbbi.

Meleg van posztok kavalkádja

A facebook legnagyobb előnye, hogy figyelmeztethetjük társainkat az aktuális időjárási helyzetre, hogy a vak, süket, és minden más érzéktől megfosztott ember is értesüljön róla, esik, vagy hó van az udvaron. Nyáron sem kell aggódni, biztosan sokat fognak segítségünkre sietni és különböző módokon felhívni a figyelmünket arra, hogy meleg van, süt a nap és úgy érzik, hőgutát kapnak.

Partifotók, tükör előtt kiöltözve pózolós képek

A szórakozást kedvelő ismerősök is aktívak az év ezen szakaszában. Végre van idejük heti hatszor is elmenni valahova, amiről értesíthetnek bennünket. Előre bejelölik, hogy részt vesznek egy eseményen, majd láthatjuk, milyen szerelésben indulnak neki az éjszakának, és ha igazán szerencsések vagyunk, egy-két részegen lőtt képet is megcsodálhatunk. Az ebbe a típusba sorolható egyedeknél gyakran megfigyelhetőek mindenkiről előnytelen csoportképek, illetve lefotózott piahalmok képében csendélet is.

Hozzászólások, lájkolások, játékfelkérések

Erről a rejtélyes fajról igen kevés információt tudhatunk meg. Passzivitása többféleképpen magyarázható, egyes egyedek a közösségi oldalon való megosztástól viszolyognak, míg mások csak unalmas nyarat tudhatnak magukénak, így úgy érzik, nem veszik fel a versenyt a fentebb említett ismerősök képeivel. Általában semmit nem tudhatunk meg róla amíg nem beszélünk vele személyesen, esetleg privátban. Jellemzően csak csendben szemlélődik, jelenlétéről pusztán egy-egy elvétett hozzászólásból, kedvelésből bizonyosodhatunk meg, a közvetlenebb egyedektől alkalmanként játékfelkéréseket is beszerezhetünk, amivel az illető jelzi életben létét.

A nemek csupán tájékoztató jellegűek, mindkét nemből megfigyelhető mindegyik típus.

Félreértés ne essék, egyik típust sem ítélem el, jó hippi módjára mindenkit szeretek! :D

Ti mit raknátok még hozzá a listához? 

Figyelem a képeket és közben azon gondolkodom, vajon hogyan tudnám a saját bútoraimat is ilyenekké varázsolni. Hogyan lehetne azt a leendő otthont ezzé a csodává változtatni, amit még nem is láttam?

Őszinte leszek, ez a bejegyzés kétlem, hogy sok értékkel fog bírni. Ez már a harmadik poszt, aminek nekikezdek, de a másik kettőt nem tudom, hogy meg fogom-e írni, ha így teszek, akkor is több időre lenne hozzá szükségem, hogy megtaláljam azt a vékony határvonalat, ahol nem tűnök picsogósnak, de azért meg bírom szólaltatni a gondolataimat. Úgyhogy most csak egy laza, egyszerű kis bejegyzést hoztam, szóval nem tudom, kinek, mennyire fog ez tetszeni, vagy ilyesmi.

Körülbelül egy éve ismerkedtem meg a minimalista otthonokkal, de azonnal beleszerettem. Nem tudnám megmondani, miért, de az a letisztultság magával ragadott. Néha csak úgy unalmamban nézegettem a képeket, hogy addig se unatkozzak, legalább inspirálódom kicsit. Azóta elhatároztam, egyszer kialakítok magamnak egy ilyen otthont.

Most, hogy a költözés már a levegőben van, kezd megülni a fejemben a gondolat, talán eljött az az egyszer? Már a puszta elképzeléstől is izgatottan görcsbe rándul a gyomrom, hogy esetleg az évet már egy minimalista stílusú lakásban kezdhetem. Olyan változás lenne ez, ami talán segítene egy kis színt hozni a napjaimba. Oké, most ez az egész olyan apróságnak tűnik, de ha az ember szereti a környezetét, pozitívabbak a gondolatai. 

Egyébként teljesen fölösleges ezen gondolkodni, hiszen még csak nem is láttam még azt a lakást, amibe költözni tervezek, szóval még az is lehet, hogy nem jön össze, vagy már be van rendezve, bármi. Mindenesetre inkább agyalok ezen, mint a gondokon, amiket nem tudok megoldani, szóval kicsit álmodozgatok a szabad időmben. 

És akkor itt lenne néhány kép, hogy inspirálódjon mindenki más is, aki szeretne. ;)

A képek kattintásra ugyan nem nőnek, de ha ráviszed a kurzort, színes lesz.

Vicces infó 1: miután megírtam a bejegyzést, kiderült, hogy a lakás, amire gondoltam, nem jön össze. :D Mindegy, valahol úgyis lakni fogok, szóval a téma kb ugyanannyira aktuális.

Megtelek pozitív energiával, és végre, mikor a jövőre gondolok, csak izgatott várakozás tölt el. Tele vagyok tervekkel, amihez tenniakarás párosul. Ez kellett már egy ideje.

Imádom, ami most megy le bennem. Nem tudom, meddig fog tartani ez a pozitív hullám, de próbálom minden kis részletét kiélvezni, miközben azon agyalok, mivel marasztalhatnám ezt a pár napja hódító állapotot. Azért nehéz ez, mert nem tudom, pontosan mitől alakult ki. Valószínűleg a futás teszi ezt velem, vagy legalábbis nagyban hozzájárul, hatalmas motiváció-löketet ad az életemhez, hogy a mozgás része a gondolataimnak. Másfelől valószínűleg az elhatározás teszi, illetve hogy az utóbbi pár napban mindent megtettem, hogy ne görcsöljek feleslegesen a dolgokon. Igazából lényegtelen, annyira akartam kilyukadni, hogy most tele vagyok ezekkel a pozitív gondolatokkal, amik kiterjedtek a jövőképemre is. Rengeteg terv készült már a fejemben, amiket meg szerettem volna örökíteni, hátha így jobban megvalósítom őket, még akkor is, ha már elmúlt ez a pozitív hangulat.

Nem skatulyáznám be ezt a kis lista-szerűséget, csupán olyan dolgok, amiket szeretnék megvalósítani, átélni a közeljövőben. Mondjuk úgy a tanév vége feléig örülnék, ha végeznék a dolgokkal, de persze, nem akarom nagyon siettetni se a dolgokat.

Megszerezni a jogsit
Már egy ideje szeretném, csak vannak apró körülményi akadáyok, de szeretnék túl lenni a dolgon, lehetőleg még azelőtt, hogy elhagynám a középiskola kapuit. Most eléggé megvan az elhatározás, illetve a család is eléggé próbálja rágni a fülemet miatta, szóval reszkessen mindenki az utakon, mert majd csatlakozom! 

Elérni azt a bizonyos "álomalakot"
Ez már ezer éve díszeleg a listám élén, csak a hülye időszakos kitartásom miatt valahogy mindig csak a megközelítésig jutottam. Most picit úgy érzem, hogy komolyabban veszem a dolgot, szóval idővel összejöhet...

Rájönni, hogyan tovább
Sajnos a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre számomra eléggé bonyolult válaszolnom, viszont lassan kifutok az időből, úgyhogy szeretnék egyszer dűlőre jutni a kérdéssel.

Szerelmesnek lenni
Oké, talán ez így bugyután hangzik, hogy felkerült a listára, de jó lenne megtapasztalni, milyen igazán, reménytelenül beleszeretni valakibe. Az se lenne utolsó, ha az illető viszonozná is, de ilyen nagyot már gondolni se merek... :D

Végigolvasni a Trónok harcát
Az első könyvet már sikerült kivégezni, szóval már csak négy maradt, de hát tudjuk, hogy itt négy könyv több ezer oldalt jelent, tehát elmondhatom, hogy elleszek vele még egy ideig. Mindenesetre mindenképp szeretném elmondani magamról, hogy igenis ismerem a sorozatot és a könyvet is.

Megtalálni a helyem
Ez alatt sok mindent lehet érteni. Kialakítani egy olyan baráti társaságot, amiben jól érzem magam, biztonságos otthont találni, és úgy összességében megtalálni a mindennapokban azt a harmóniát, amiben jól tudnám érezni magam.

Túlélni, sőt élvezni a szalagavatót
Még négy hónap választ el tőle, de a gondolataim máris erre járnak, próbálom kitalálni, hogyan lehetne a legjobban megoldani. Szóval, abban reménykedem, hogy olyan lesz, amilyennek tervezem. Vagy legalább nagyjából olyan.

Felfrissíteni a ruhatáram
Igazából ennek pusztán anyagi hátráltatói vannak, de már nagyon úgy érzem, hogy szükség lenne egy kis újításra, mert azoknak a ruháknak, amiket a hordom, a nyolcvan százalékát már nem is nagyon szeretem. Nem akarok túlzásba esni, de azért egy-két darabbal lehetne még bővíteni a gardróbom tartalmát.

Kreatívkodni
Rengeteg szuper ötletet találtam, ami könnyen elkészíthető, úgyhogy már nagyon égek a vágytól, hogy néhányat megcsinálhassak, csak amíg nem vagyok otthon, semmi anyagom nincsen hozzá, úgyhogy erre várni kell még. Mindenesetre jó lesz majd kicsit feldobni a környezetemet az eredményekkel. (Tervezek majd erről valamilyen módon beszámolni egyébként.)

Turistást játszani
Már azt hiszem tavaly nyáron is szerettem volna körbejárni Budapest nevezetességeit, vagy csak egyszerűen élvezni a város szépségét, úgyhogy reményeim szerint idén már sikerül időt szakítani rá.

Kimozdulni és kikapcsolni
Mivel a nyaram eddig eléggé... hát, mondjuk, hogy egyhangúan telt, ezért már nagyon várom, hogy kicsit változtassak ezen, eljárjak ide-oda, esetleg szórakozni kicsit, megnézni egy-egy programot. Még erre is várni kell kicsit, de nem soká'...

Oké, egyelőre ennyi ugrott be, ezekkel is elleszek egy darabig. Remélem sikerül megvalósítgatni őket.

Már a sokadik este, mikor csak vergődöm, ahelyett, hogy végre pihennék. Fáradtan veszem tudomásul, hogy visszatért ez az állapot.

Korábban semmi gondom nem volt az alvással. Sőt. Gyakran ugrattak és ugratnak is a mai napig azzal, hogy ha bombát robbantanának mellettem, azt is lerendezném annyival, hogy a másik oldalamra gördülök. Voltak esetek, amik megalapozták ezt a teljes mértékig túlzó állítást, nem egyszer aludtam át gondtalanul a riasztó üvöltését, a szomszéd hajnali flexelését és még sorolhatnám. Az alvásigényem is egy kisbabáé közelében van, ami ugyan egy újabb túlzás, de való igaz, hogy több órát igényelek arra, hogy kipihenjem magam, mint mások. Szóval képzelhetitek, mekkora csapás egy magamfajta hétalvónak, mikor nem jön álom a szemére...

Egy évvel ezelőtt jelentkezett nálam életemben először az álmatlanság. Én is a leggyakoribb típusba tartozom, elalvási zavarokkal küszködtem, illetve - nagy sajnálatomra ismét -, küszködöm. Annak idején emlékszem, még írtam is a gondomról, nem tudok elaludni, órákig csak bámulom a plafont. Kaptam is rengeteg remek tanácsot, sportoljak, ami majd lefáraszt, igyak meleg tejet, satöbbi. A kifáradás nem oldotta meg a gondjaimat, már két (vagy három?) fárasztó napot lehúztam mindössze három óra alvással, de éjszaka ugyanaz maradt a helyzet. Aztán a probléma amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt, az iskolakezdés okozta teljes kimerülést semmilyen inszomnia nem tudja legyőzni.

Abban reménykedtem, hogy örökre búcsúzhatok az ilyen panaszoktól, mert még mindig élénken élt bennem annak a pár napnak a gyötrelme. Úgyhogy eléggé kétségbeesett voltam, mikor nem sokkal ezelőtt újra rám talált ez a kellemetlenség. Először nem okozott olyan nagy gondot. Csupán egy-két órát kellett várnom, aztán csak elnyomott az álom. Úgy gondoltam, az egyre növekvő stressz okozza. Az agyam egyszerűen nem tudott leállni, egy pillanatra sem bírtam leállítani a gondolataimat. Folyamatosan egy-egy aktuális problémán aggódtam. De aztán, hogy megelőzzem az aznapi nehézséget, erőt vettem magamon, és megoldottam az egyik gondot, amit még irányíthattam. Nagyon aggódtam a szalagavatóm miatt, mert még nem volt teljesen tiszta, kivel fogok keringőzni, szóval megbeszéltem a dolgot. Azt hittem, így a kis gondom majd elmúlik. Hát rosszabb lett.

Nem tudnám megmondani, mi miatt jött elő újból, de nagyon remélem, minél előbb sikerül legyűrni. Nem tudom, hányatok ismerős a dologban. Tegnap éjjel pontosan öt órán át feküdtem az ágyban, kétségbeesetten próbálkozva elaludni, hiszen reggel fel kellett kelnem. Kikapcsoltam minden gondolatot, minden izmomat elengedtem, számoltam a lélegzetvételeket, aztán nem számoltam semmit, próbáltam hason, háton, az oldalamon fekve. Persze, az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy percenként gazdagodtam egy újabb szúnyogcsípéssel. Ha az ember nem tud elaludni, nos, akkor azt hiszem ezek az átkozott szúnyogok még annál is jobbkor találnak meg. Képzeld el a képet, ahogy már érzed, hogy kezdesz süllyedni, pont abban a legbizonytalanabb állapotban vagy, erre elkezd viszketni mindened. Elhatározod, hogy nem kockáztatod meg a mozdulat lehetséges eredményeként jelentkező felélénkülést, erre az ingerléstől görcsösen rángani kezd az ideg a lábadban. Felbecsülhetetlen. Talán öt-tíz percekre sikerült félálomba merülni, de nem tudnám megmondani. A fáradtságtól tompa volt a fejem, reggelre már nehéz volt tisztán gondolkodni. Aztán egy órára sikerült lehunynom a szemem, de hamar elillant a pillanat, mikor anya bejött a tiszta ruhákkal. 

A fejem lüktetett egész áldott nap, a látásom néha homályosabb, mint amihez szokva vagyok, az erő pedig teljesen kiszaladt belőlem, főleg így, a mozgalmas napom végére. Az egész egyébként, ha épp nem azt nézzük, hogy nagyon szívás, nagyon érdekes. Olyan, mintha nem is lennék igazán ébren. Járok, beszélek, tevékenykedek, de mintha a testem külön működne az elmémtől. Érdekes élmény, de nem kívánom senkinek. Szóval most itt fekszem az ágyamon, laptoppal az ölemben és azon gondolkodom, hogy talán el kéne mormolnom egy-két imát, hogy ez a leírhatatlan fáradtság győzedelmeskedjen ma este. 

Ezzel a kritikával régi olvasóim már találkozhattak, de úgy döntöttem, nem válok meg tőle, hanem áthozom ide, kicsit kiegészítve az új évadfélről alkotott véleményemmel, csak hogy ha majd eljutok odáig, teljes legyen a lista a sorozatkritikáimról. Mivel ez javára egy régi bejegyzés, ezért nem csúsztatom el, este ugyanúgy olvashatjátok a már megírt, beidőzített bejegyzést. :)

A sorozatról általánosságban

A sorozat ajánlható minden hozzám hasonlító sorozatkedvelőnek, aki rajongója azoknak az ötletgazdag filmeknek és sorozatoknak, melyek egy-egy jól ismert mese, történet újragondolásából jöttek létre. Az alapszituáció szerint a Gonosz királynő megátkozta a gyerekkorunkból ismerős hőseinket, akik ezáltal csapdába estek a mi világunkban. Az idő megállt, ők pedig nem tudják, kicsodák valójában. Az átkot csak főhősünk, Emma Swan törheti meg, aki a sorozat kezdetekor a kis Storybrooke-ba érkezik, ezzel elindítva az események lavináját. 

Miután túl estem az első részek laposságán, ami alatt megismerkedtem a szereplőkkel, beleszerettem a világba. Azt hiszem a legnagyobb erőssége a sorozatnak az, hogy mer belemenni a részletekbe, ezt pedig úgy csinálja, hogy nem un bele a néző.  Ez az aprólékosság pedig nem merül ki az epizódonként változatos kis introban, vagy a sorozat világainak és a varázslat működésének pontos kibontakozásában, hanem hajlandó a végtelenségig árnyalni a karaktereket. Nemcsak a főszereplő állandó jellemfejlődését követhetjük nyomon, hanem a "gonosztevők" minden rezdülése értelmet nyer és nincs szereplő, aki ne rendelkezne komoly háttértörténettel. 

Nem mondom, hogy hibátlan sorozat, de igazán szerethető, egy próbát mindenképp megér, nekem nem okozott csalódást.

1. évad

Hirtelenjében nem is tudnám megmondani, hogy az első évad a sorozat fénypontja vagy épp a legnagyobb gyengéje lenne. Kezdetnek azt kell mondjam, hogy nagyjából az évad feléig laposnak találtam, és bár nem okozott szenvedést az epizódok folytatása, mert láttam benne a potenciált, nem mondanám rá, hogy a világ csodája. Nagyjából a tizenkettedik rész magasságában kezdtem el élvezni, mikor kellően megismertette és megszerettette velem a szereplőket. Bár zavart, hogy a középpontban csakis az "igaz szerelem" rém-elcsépelt fontossága lebegett, a végére megmutatta azt, ami a későbbiekben a legjobban megtetszett a sorozatban, mégpedig, hogy igenis van fontosabb a szerelemnél. Habár előre féltem a mesés téma miatt, hogy ez lesz, pozitív csalódás volt, mert a legfontosabb érték a sorozatban a család és nem a szerelem. Ez pedig egy olyan vonás, amit más sorozatok is észrevehetnének már, ezzel sok haldokló sorozatot emelhetnének ki hamvaik közül. Az évadzáró ütős volt, de nem gyilkos, így azt mondanám, hogy megtalálta a tökéletes egyensúlyt.

2. évad

Mikor az elején Emma és Hófehérke visszakeveredtek az Elvarázsolt Erdőbe, kicsit megijedtem, hogy az egész évad erről fog szólni, de szerencsére hamar eloszlatták a félelmeimet. Ismét rengeteg háttértörténet, mesterien beleszőve az események folyamába, értékes szereplők megjelenése, amolyan igazi felvezetés volt ez a következő évadra. Itt vált Rumplestillskin a maga ördögiségével a legnagyobb kedvencemmé, és az évad vége felé Hófehérke merénylete még azt is elérte, hogy újra tartsam valamire, miután teljesen ellaposodott a karaktere. A kezdetben legnagyobb hangsúlyt kapó pár egyhangúsága hamar elvette a kedvemet tőlük, de itt szerezte vissza az érdeklődésemet. Regina karakterének mélysége nem mondom, hogy váratlan volt, de határozottan érdekes. Szerintem nagyon jó folytatása volt ez a sorozatnak, és bár az évadzáró megmagyarázhatatlan okok miatt nem fogott meg annyira, lelkesen nyomtam a következő évadra.

3. évad

Sohaország és Pán péter alakján a csavarás nagyon-nagyon meglepett, de tetszett. Sokáig nem értettem, hogyan válhatott gyerekkorom egyik kedvenc hőséből egy ördögi gonosztevő, de aztán megláttam a mesében leírt Elveszett fiúk barbárságát, ami átitatta az egész évadfelet(?) . Bár kicsit néha elgondolkodtam, hogy nem lett-e túlbonyolítva az egész, úgy gondolom, itt teljesedett ki a történet és úgy összességében a lefestett világ az egész sorozatban. Annyi ötlet volt benne, amennyit öröm volt nézni. Az évadközépnél Rumplestillskin önfeláldozásával véglegesen is belopta magát a szívembe, az összes szereplőt megrázó búcsúzás pedig még nekem is okozott pár szomorkodó pillanatot. 

Az évad második fele már kevésbé volt a kedvencem. Talán kicsit beleuntam, hogy túlbonyolítják a történetet, talán az érdeklődésem hanyatlott éppen, vagy csak azt nem tudtam elviselni, hogy a sorozatkészítői úgy játszanak az érzelmeimmel, ahogy csak szeretnének, mert majdhogynem nekem okozott fizikai fájdalmat, ahogy a boszorkány dróton rángatja Rumple-t, megátkozza Hookot, hogy a várva-várt romantikus összeborulás még messzebbre tolódjon. De az évadzáró pont olyan volt, amilyenre vártam, szép és szomorú, lapos és izgalmas. 

4. évad

Először is leszögezném, hogy valamiért, megint megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag, nem tetszett annyira, hogy a negyedik évad első fele teljes mértékig ezt a télies témát vette fel. Talán Elsát alakító színész volt csalódás, vagy hogy a Jégvarázs történetén nem csavartak semmit, tudomisén. Viszont jellemfejlődésben talán ez a félévad magaslott ki a legjobban. Egyszerűen szinte az összes szereplő karaktere olyan mély bugyrait mutatta elő, amit öröm volt követni. Tetszett, ahogy megmutatták Rumple karakterén keresztül, hogy változni annyira mégsem egyszerű, az, ahogy újra a rossz utat választja szívszaggató volt, amikor pedig Belle a lábára áll és elküldi őt, olyan pillanat, amit egyszerre vártam és egyszerre szerettem volna, hogy minél távolabb legyen. Emma a varázserejével végre valami érdekesebbet is megmutatott magából és úgy all in all nagyon bejött, ez az önmegvalósítós téma, ami körül forgolódtak az események. Ami pedig majd a következő fél évadra marad, de muszáj kiemelnem, imádom, hogy előhozzák az Írót. Kíváncsian várom, mert megint egy új síkon közelítik meg a történetet, egy ütős, de nem kínszenvedést okozó félévadzáróval fejeztem be a sorozatnak ezt a részét.

Számomra a negyedik évad második fele elég vegyes érzéseket hagyott maga után. Tetszett az ötlet, hogy az örökké tökéletesen jó főszereplőnk kicsit gonoszabbá válhatna, kíváncsian figyeltem, hogyan érünk majd el odáig, bár sejtettem, hogy végül ehhez hasonlóan jutunk el Emma "sötétedéséhez". A csalódást a gonoszok jelentették nekem, az első pár részben máris sikerült kiiktatni őket a történetből, én pedig nagyobb durranásra számítottam volna tőlük. Az író szála pontosan olyan volt, mint amilyet vártam, így ez egy elég pozitív pontja volt az évadnak. Az évadfináléban megjelenő fordított elvarázsolt erdő különleges élményt nyújtott, bár úgy érzem, az összes szereplő jobban működik a saját feladatkörében. A szereplők fejlődése ezúttal nem volt annyira kiemelkedő, mint az előzőben, de szerintem azért itt sem okoztak nagy csalódásokat. Végezetül pedig az évadzáróról mondanék még egy-két szót, mert ez volt az, ami szerintem nem hagyott kivetnivalót maga után. Izgalmas volt azt figyelni, mi lesz Rumplestiltskinnel, és végülis sikerült elérni, hogy izgatottan várjak a következő évad fejleményeire.

Összességében ajánlom a sorozatot, könnyen meg lehet szeretni a hangulatát, és azt hiszem, egyedinek mondható témában és cselekményben egyaránt. 

Lassan, szokásosan kicsit bizonytalanul szedem össze a dolgaimat. A mai edzőruhát, a sportmelltartókat, a fülhallgatót, azt a vackot, ami a telefont a felkaromon tartja, végül a futócipőt. Az újrakezdés nehéz, de már a hetedik edzésnél tartok. [A bejegyzésben túlzások találhatóak, nem kell minden szavát komolyan venni ;) ]

Jókedvűen robogok le a lépcsőn, miközben a telefonnal szerencsétlenkedem. Megint rosszul dugtam be a telefonba a kábelt, vagyis mikor elindítom a zenét, az egész lépcsőházat betölti a zene. Remek. Ügyetlenül kibányászom a gondosan becsatolgatott tokból, ami még mindig a felkaromon fityeg, aztán megmozgatom a kábelt. Újra elindítom a zenét és végre az ősrégi fülhallgatómból szólal meg a dal. Diadalittasan felsóhajtok és kilépek a házból, miközben elindítom az alkalmazást, ami majd méri, mennyi ideig futottam, merre, hány kilométert.

Lassú tempóban kezdek futni, bár tudom, még lassabb is leszek pár perc múlva, mikor a kezdeti lelkesedés elmúlik. Szemben egy fiatal srác sétál. Próbálom nem annyira megnézni, mint amennyire ő néz meg engem. Szája pimasz mosolyra húzódik, ahogy tekintetünk összefonódik. Francba, miért ilyenkor? Egyáltalán miért kell bámulni az ember lányát, ha az sportol? Miközben elhaladok mellette, azon tűnődöm, vajon egy tizes skálán mennyire vörös az arcom. Mivel még csak most indultam, reménykedhetek abban, hogy nem néztem ki úgy, mint egy ember paprika fejjel. Halványan elmosolyodom az elmémbe furakodó kép hatására.

Ah, Istenem, de gyűlölöm ezt az emelkedőt! Úgy fájnak a lábaim a tegnapi edzéstől, hogy azt hiszem talán amputálni kéne. Hogy is volt? Olvastam valami motivációs izét... Valami olyasmi, hogy ha fáj, akkor működik? Mindegy is, hülyeség. Hol is álltam meg legutóbb pihenni kicsit? Te jó ég, még fél kilométer, addig nem állhatok meg. A múltkor kibírtam, most is kibírom!

Na jó, nem kapok levegőt. Megállok. Francba ezzel az idős házaspárral, amiért most kell friss levegőt szívniuk. Biztos ők is úgy gondolják, hogy puhány vagyok. De kit is hitegetek az vagyok, nem? Nem bírtam ki addig. Ennek a futásnak nincs is értelme, hiszen nem is fejlődök.

Bekanyarodok, szembe kerülök a nappal. Elvakít a fény. Basszus, még pár száz métert ebbe az irányba kell futnom, addig megvakulok. Hozni kellett volna napszemüveget. Legközelebb hozok. Az majd legalább takarja a futástól vörös arcomat. De akkor lötyögne a fejemen, talán le is esne. Akkor maradok a hunyorgásnál.

Miért van ilyen meleg? Később kellett volna jönni. Akkor talán kevésbé melegednék ki. Miért nem vagyok olyan lány, aki futás közben is gyönyörű? Persze, nekem vörös fej, meg izzadtság jutott. Na, nem baj, innen szép győzni, nem? Gyűlölöm ezt a meleget. A pokolban nincs ilyen meleg. Gyűlölök futni is. Legalább már félúton vagyok.

Nem is olyan rossz ez. Menni fog, megcsinálom. Mindenkinek leesik majd az álla, mikor meglátják, milyen csodás lett az alakom. Már alig várom, hogy lássam az arcukat! Már haladok is, nem? Nem. Azt hiszem soha többet nem nézek a combomra futás közben. Egy évezred kell, mire végre vékonyabb lesz. 

Egy másik futó! Nem csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy kijöjjek ebben a melegben! Akkor nem állhatok meg, amíg hallótávolságban van. Előtte már nem égetem magam. Biccentsek? Integessek? Ezek a helyzetek mindig annyira mások! Összenézünk, egy gyors mosoly fut át az arcán. Na, akkor ezzel meg is volnánk. 

Végre, mindjárt otthon vagyok. Ezek után nem is futok szerintem. Nem is éri meg ez az egész. Majd... majd kitalálok mást. De legalább ezt az egyet már végigcsinálom. Istenem, végre, itt vagyok! Vizet akarok. Sok-sok vizet! Jaj ne, lépcsők. Legközelebb földszinti lakásba kell költöznöm. Belépek a lakásba, a konyhába berobbanva inni kezdek, majd leülök a székre. Anya azt kérdezi, milyen volt. Elmosolyodom és őszintén válaszolom neki, hogy nagyon jó volt, még jobban is ment, mint múltkor. Megyek holnap is.