Most, hogy az előző bejegyzésekben sikeresen bemutattam, mennyi jó dolgot hozott az életembe ez az egy hónap, kénytelen vagyok megemlíteni azt is, ami rossz irányba változott. Mert milyen lenne az életem negatívumok nélkül?

Azt mondják, nincs fény sötétség nélkül. A sötétséget már elég jól ismerem, így reméltem, hogy majd mikor kicsit jobbra fordulnak a dolgaim, teljes egészében megismerkedhetek a fénnyel. De lassan kénytelen leszek belátni, hogy a tökéletesség, amit maximalistaként keresek, nem létezik. Míg egy szinten sikerült rátalálnom a belső harmóniámra, egy részem jobban romokban van, mint valaha. 

Annak, hogy az egészségemen folt esett, rengeteg oka lehet. Sőt, tulajdonképpen a problémák már korábban is megvoltak, csupán elmélyültek a tünetek, illetve jobban szívemen kezdtem viselni a dolgot. A költözés miatt meg kellett ismernem a kimerültség egy teljesen új szintjét, és a stressz sem hagyott magamra. A tesómmal való állandó vitáim pedig gyanítom jobban megviselnek lelkileg, mint azt akár magamnak is be bírnám vallani. Tehát logikusan megmagyarázható az, hogy nem úszom meg anélkül, hogy valami valódi gond árnyékolja be a már-már jó képet. 

Nem tudom, mennyire érződik, hogy milyen nehéz beszélnem erről. Az egészségügyi problémáim soha nem kaptak helyet a bejegyzéseimben, de az utóbbi hónapban valamiért jóval többször fordult meg a fejemben az egész, aminek eredményeképp az önbecsülésem apró kis romjai is megremegtek. Rengeteg dolgom volt, egy idő után már jártányi erőm sem volt, így az egészséges életmód követése is eléggé megakadt, így minden apró felhúzó erőt elveszítettem. A dolog pedig napról napra egyre rosszabb lett.

Szóval a legnagyobb baj már nem is a bőrgyógyászati gondjaim komolyabbra forulása, vagy a kisebb nőgyógyászati kellemetlenség, hanem sokkal inkább az, hogy ennek köszönhetően elvesztettem az önbizalmamat. Próbálom újra megtalálni, de valahogy nem tudom, hol kezdhetném. A gond az, hogy ez a válság elhatalmasodott és könnyű szerrel kerített a hatalmába. 

Újra sminkelni kezdtem a hétköznapokban is, pontosabban alapozni, hogy könnyebb legyen legyőznöm a vágyat, hogy a házban maradjak. Mert a dolog odáig fajult, hogy egyszerűen nehezemre esik emberek közé menni, olyannyira szégyellem az arcbőrömet, és azt, hogy nem tartozom azok közé, akik kiemelkedően szépek, vagy legalább szép alakkal rendelkeznek. Tudom, hogy minél előbb le kell győznöm ezeket a mérgező gondolatokat, de nem tudom, mit tehetnék. A gond az, hogy már nem tartom őket hülyeségnek. Tudom, értelmetlen magamat hibáztatni, az önostorozás pedig nem megoldás. De az ésszerűbb pillanataimban is be kell látnom, hogy azok, amik olyannyira zavarnak a testemen, valóban csúnyák, és nem az "ugyan, mindenkinek ilyen" szinten. De hogy tudnék megbékélni magammal, ha ehhez el kell fogadnom, hogy nem csak tökéletlen, de hibás termék is vagyok?

2015.10.03. 20:48, Betoryl

Hozzászólások (2)

Egy hónap a kapcsolatok számára lehetnek sorsfordítóak és teljesen eseménytelenek is. Azért a sorsfordító szó drasztikusságát nem használnám, de úgy érzem, komoly dolgok kezdtek körvonalazódni.

Aki egy ideje olvas, tisztában lehet vele, hogy abszolút nem tartozom egy tipikus családmodellbe. Nálunk a családi drámák mindennaposak, a problémáinkra pedig minden mondható, csak az nem, hogy átlagos. Én vagyok az a lány, aki a szalagavatóra gondolva azon filózik, hogyan lehetne a családtagjait a lehető legmesszebb ültetni egymástól. Szóval ezt figyelembe véve nem olyan nagy csoda, hogy az utóbbi évek alatt átértékeltem a családom fontosságát. Persze, fontosak számomra és azok is maradnak, de tisztában kell lennem azzal, hogy nem támaszkodhatok rájuk mindig. A barátokkal is hadilábon álltam, ugyan mindig voltak körülöttem, soha nem tudtam elhinni, hogy bízhatok bennük, hogy valóban az én barátaim akarnak lenni, avagy csak a felszínt látják. Fölöslegesnek éreztem magam, egy teljesen elhanyagolható tényezőnek minden egyes társaságban. Talán meglepő, de valamiért úgy érzem, ebben a hónapban ez az egész a családdal egy valamelyest új módon mélyült el, míg a barátaimmal kapcsolatban minden megváltozott.

A családtagjaim szépen lassan kezdik elfogadni, hogy nem vagyok egy édes hajfonatú kislány virágos szoknyában, hanem így vagy úgy, de kezdek felnőni, és tényleg, komolyan önállóságot szeretnék. Persze ezalól a testvérem félig kivétel, de a kapcsolatom vele mindig egy külön lapra tartozott. Legtöbbjükkel egyszerre távolodtunk el, ahogy érzékelték, hogy szükségem van rá, hogy kicsit hátrébb álljanak. Nem kell itt olyan komoly elhidegülésre gondolni, csupán inkább szemlélődnek az életemben, mintsem beleszóljanak. Anyával jobb a viszonyom, mint az elmúlt évek óta valaha, és tartom, hogy ennek az az oka, hogy belátta, szeretném bebizonyítani neki és magamnak is, hogy egyedül is talpon tudok maradni. Mintha tett volna egy képzeletbeli lépést hátra, hogy teret adjon. Ez pedig pontosan az, amit szerettem volna, bár sokáig tartott, míg végre kinyitotta a szemét. Egyszerre vagyunk távolabb és közelebb, de azt hiszem, most jó mederben halad a kapcsolatunk. Tesóm szempontjából is meglátható ez a távollépés, de felőle ez sokkal hidegebb légkörrel járt, mintha csak azt mondaná, ahogy annyiszor mondja is "Nem érdekel mit csinálsz". Nem titok, rengeteg feszültség van közöttünk, amit a költözés sok szempontból mélyített. De vannak jó napjaink is, amiket átélve el tudom hinni, hogy az elkövetkezendő pár hónapban még képesek leszünk egymás mellett élni anélkül, hogy kikaparnánk egymás szemét.

A barátaim valójában azt hiszem, nem változtak, én tettem. Nem tudnám, mi az oka annak, hogy levetkőztem a régi gátlásokat, de a régi felesleges-érzés szinte teljesen megszűnt. A csapat bővült is, és jobban szeretem őket, mint valaha. Talán az az oka, hogy ezek a fantasztikus emberek önként és dalolva fogták magukat, és felajánlották a segítségüket, nemleges választ el sem fogadva. Nem tudom elmondani, milyen hálát éreztem, amiért csak a kedvemért beszálltak a költözés nehézkes munkájába. Barátok terén mintha helyére billent volna az egyensúly. Persze, lehetne ez jobb is, de már nem érzem azt, hogy ez nem feltétlenül elég. Ez pedig egyszerűen felemelő.

Összességében nagy változások nem történtek, nagy vonalakban minden teljesen ugyanaz maradt. De mégis, a felszín alatt olyan változások történtek, amikért megéri továbbhaladni az úton. Talán semmi sem változott, csupán a gyökeres felfordulástól képes lettem meglátni azt, ami mindig a szemem előtt volt. Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy ez nem tökéletes, de mégis megmásíthatatlanul jó.

2015.10.01. 15:18, Betoryl

Mit szólsz hozzá?

Hosszú idő telt el, vagy ha hosszúnak nem is mondható, de az életemben olyannyira meghatározó volt, hogy hosszabbnak tűnt, mint amiről valaha beszámoltam nektek.

Annyi jelentéktelen dologról írtam már nektek. Fölösleges problémákról, hamis reményekről, bugyuta apróságokról. Szántam rájuk egy egész bejegyzést, szóval nem tartanám jó ötletnek, hogy a kimaradásom alatt történteket megkíséreljem összesűríteni egyetlen bejegyzésbe. Szóval azt hiszem, meg sem próbálom, inkább részekre szedem, mert rengeteg minden történt, amit szeretnék megosztani veletek. Nem időrendben fogok haladni, hanem az életem egyes részeit tervezem majd egy-egy bejegyzésben összedobni nektek. De aztán ki tudja, talán ebből is katyvasz lesz, nálam már nem lehet tudni.

Mindenekelőtt szeretném megköszönni mindenkinek, aki írt, jelezte, hogy vár vissza, szorít a költözéshez satöbbi. Nagyon jól esett, így el merem hinni, hogy azért van még értelme visszatérni a kis zugomba, nem csak a saját lelkemet könnyítem. Még nem volt időm mindenkinél behozni a lemaradásaimat, de rajta vagyok! Lehet reagálni még nem fogok, de ígérem, mindenkinél felveszem a fonalat, akiket eddig is olvastam. Ami azt illeti, szeretném egy kicsit megint felrázni az oldalt, és olyanná formálni, ami jobban illik ahhoz, aki lettem. Na, de ez már a jövő zenéje, hiszen valami bevezető szerűen terveztem nagy vonalakban összefoglalni a történteket.

Ez a hónap hozott jót és hozott rosszat, rengeteg káoszt, jó nagy mennyiségű stresszt és a legfontosabb: változást. Sokat. Bár ez azt hiszem, várható volt, tekintettel arra, hogy azt a házat hagytam el, ami mindig is az otthonomat jelentette. Az emberek, akikkel találkozom, mind arról kérdeznek, milyen érzés volt elhagyni azt a csodás helyet és lecserélni egy egyszerű panellakásra. Legszívesebben nevetnék rajtuk, ahogy rám meresztik kiskutya szemeiket, és arcukra kiül a sajnálat. Oh, mennyire nem ismernek engem! Egy csepp rálátásuk sincs a helyzetre. De maradok az udvariasság jól bevált keretei között és megpróbálom szavakba önteni, mennyire fantasztikus dolog is ez. Megnyugtatom őket, hogy ez a költözés sokkal több felüdülést hozott, mint amennyi bánatot, de hogy elégedettek legyenek, bevallom nekik, hogy valóban, kicsit furcsa még ez a helyzet.

Valójában még nem fogtam fel teljesen, de talán soha nem is fogom. Hihetetlen az, hogy tényleg pontot tettünk a mondat végére és túl vagyunk ezen az egészen. Összedobozoltunk, átpakoltunk, és már új helyen alszom, más buszra kell szállnom, hogy hazamenjek, más időben kelek, más hangokat hallok, mikor próbálok álomba merülni... Az egész nagyon új, nagyon más. De jó. Szükségem volt erre. Talán így tovább tudok lépni. Teljesen soha nem leszek ugyan túl rajta, de egy hatalmas lépést tettem most felé. Valóban egy új fejezetet nyitottam, és azt hiszem, ez tetszeni fog nekem.

2015.09.29. 20:37, Betoryl

Hozzászólások (1)

Sajnálom, hogy megint eltűntem, azt meg még inkább, hogy ez egyelőre nem is tud változni. Már jó ideje illett volna jelentkeznem, de sajnos internet-krízisem akadt. Volna miről írni, és szeretnék is, borzasztóan hiányzik, de igazából az is szerencse, hogy most már van olyan telefonom, amiről le tudom ezt nektek pötyögni mobilnetről. Talán érthető is, hogy így nem állok le bejegyzést írni, formázni se tudok telefonról, szóval ezer bocsi. Az a helyzet, hogy internet már csak az új otthonomban lesz, amit legkésőbb október elsejéig kell magamévá tennem, szóval amíg a költözés le nem zajlik, nem fogok tudni írni. De utána visszajövök, és részletes beszámoló(ka)t fogok tartani, mert rengeteg minden van most. Nem kell félteni, összességében minden rendben van, talán kezdem végérvényesen is összekapni magamat, de majd elmesélem. Remélem, van még valaki, aki kíváncsi lesz rá. :) Októberben találkozunk, vigyázzatok magatokra! ;)

2015.09.15. 20:52, Betoryl

Mit szólsz hozzá?

Már pár napja szeretnék valami kis beszámolót pötyögni ide, mert valljuk be, van miről, csak sehogy sem jutottam oda.

Szóval megkezdődött az év, és mivel középiskolásként eléggé meghatározó szerepet tölt be az életemben, nem hagyhatom ki, hogy írjak róla egy kicsit, már csak azért is, hogy össze tudjam szedni a gondolatokat, amik csak úgy átfutnak az agyamon, ezzel pedig kicsit helyrerakom a káoszt.

Nem lesz egyszerű évem, bár erre gondolom mindenki rájöhetett volna, aki csak tudta, hogy ez lesz a tizenkettedik, azaz az utolsó évem az iskolapadban. Rengeteg minden vár rám, és az a helyzet, hogy nem is csak az érettségi. Nem csak a szalagavató, ballagás, satöbbi miatt kell magamat stresszelnem, magánéleti szempontból is sok változás közeleg, hiszen október elején költözünk el a házból, ahol felnőttem. Már bevallom, nagyon várom, de rengeteg feladat van még addig, amivel kapcsolatban nem igazán lépek egyről a kettőre. A stressz, amit már akár pániknak is nevezhetnénk, a napokban eléggé felerősödött, de betudom annak, hogy most valóban sok minden nyomja a vállamat, de ha minden igaz, egy hónap múlva már minden egyenesbe jön. Vagy legalább nagyjából. Szóval ennyi lenne most a negatívkodás.

Soha nem örültem még ennyire annak, hogy nyolcévfolyamosba járok. (Főleg, ha belegondolok, milyen kicsin múlott, hogy ezt a lehetőséget elszalasszam a bugyuta hetedikes beilleszkedni-vágyásomnak köszönhetően...) Mivel az ötödik tárgyamnak a németet szeretném választani, így semmilyen természetismerettudományos tárgyra nincsen szükségem, és olyan szerencsém van, hogy a töltelék tantárgyakat leszámítva, csak olyan tárgyaim vannak, amikből érettségizni is fogok, ráadásul azokból elég sok (konkrétan heti öt plusz egy törim, nyolc németem, négy plusz egy matekom és öt magyarom van, és tulajdonképpen már csak olyanokkal kell bajlódni, mint tesi, rajz, média és filozófia, szóval fel tudok majd készülni). Sok órám van így is, de ha hiszitek ha nem, két hét alatt összesen egy darab lyukas órám van, és ami még mindig egy hatalmas könnyebbség, órarend szerint heti háromszor járok csak a harmadik órától, bár ebből az egyik elúszott, mivel töriből és matekból volt lehetőség beiktatni egy-egy plusz órát. Általában ugyan háromig kell bent ülnöm, de viszonylag sokszor elég fél tízre odaérnem. Úgyhogy azért egész szerencsésnek mondhatom magam.

Egyébként a napjaim elég jól telnek. Mint minden évben, most is elhatároztam, hogy igazán bedobom magam tanulás szempontjából, de ezúttal szeretném be is tartani, mert hát... érettségi. Egyébként olyan érzésem van, hogy most sikerrel is járhatok, elég nagy motiváció van most bennem, és mindennapokban elég nagy helyet kapott a rendszer. Mintha megtaláltam volna a régóta vágyott napi rutin tökéletes harmóniáját. Remélem, sikerül legalább töredékét megtartani ennek a lendületnek, mert akkor nem kell aggódnom az évvégi megmérettetéstől.

És hogyan is telnek a végzős napjaim? Igazából meglepően jól. A mostanában növekvő szorongást leszámítva jól érzem magam, mivel azt mondhatom, az iskolai baráti kapcsolataim csak úgy virágoznak. És basszus, ezer éve nem volt még ilyen, de egyszerűen jól érzem magam közöttük, mert végre nem gondolom azt, hogy felesleges lennék! Most először képes vagyok elhinni, hogy szeretnek. Talán szépen lassan képes vagyok elengedni az idealista elképzeléseimet a barátságot illetően, és elfogadom azt, hogy az is lehet jó, ami nem tökéletes. 

Rengeteg minden fog még történni ebben az évben, és ezt már úgy is kimondhatom, hogy bármilyen reménykedés keltette kijelentést tennék, holott valóban olyan megérzésem van, hogy ez az év több szempontból is változást tartogat, mint amennyit jelenleg biztosra veszek. Nagyon nehéz év lesz, telis tele akadályokkal, választásokkal, gyökeres változásokkal, és bevallom, ehhez mérten vannak elvárásaim. De úgy érzem, képes leszek rá. Meg fogok tudni ugrani minden akadályt, és nem volt igazam, mikor három nappal ezelőtt az a gondolat pörgött a fejemben, hogy nem állok még készen erre. Most kezdődik el ez a teljesen új fejezet, én pedig nagyon kíváncsi vagyok, mi áll még benne.

2015.09.03. 13:47, Betoryl

Mit szólsz hozzá?

Tehát úgy döntöttem, hogy rendszert viszek ebbe, és heti egy poszt lesz, így a motiváltság megmarad, de reményeim szerint nem lesz túl unalmas. Úgyhogy készüljetek, hogy vasárnaponként ilyenekkel terhellek titeket!

Természetesen jó pár napja találtam ki, hogy akkor hetente egyszer számolok be a héten fogyasztott ételekről, elvégzett edzésekről, stb, így most elég hosszú idő telt el az első ilyen bejegyzés óta, de sajnos ez sem jelenti azt, hogy túl sok jót tudok mondani. 

A kezdetek számomra mindig elég nehezek, ráadásul mostanában az időjárás is ellenem dolgozik, és természetesen most pörgött fel a társadalmi életem, vagyis összefoglalva rengeteg kifogásom van. Valójában annyi az egész, hogy eléggé motiválatlan vagyok, és most a Pinterestet is elhanyagoltam, ami ilyenkor nagy löketet adott. Most ezen szeretnék változtatni, hogy a jövő hetem már olyan legyen, amilyennek szeretném.

Tehát az egészséges étkezés egész könnyen megy, direkt olyan alapanyagokat vásárolok, amiből valami finom, és nem kalóriadús és/vagy egészségtelen valamit gyártok. Igazából elég jól működik. 

A problémák ott kezdődnek, hogy elég sokszor törtem meg, és bűnöztem, vagy egy minimalizált mennyiségű sütivel, vagy pedig elcsábultam és elmentem koccintani egy-egy itallal. Mert sajnos képtelen vagyok nemet mondani, és jól esik egy-egy pohárnyi alkohol, ha egészségtelen, ha nem. (Mentségemre legyen mondva, hogy az egyik ilyen baráti összejövetelen legalább finom és felettébb egészséges vacsorát ettünk!) Nem gondolom, hogy ez akkora probléma, hiszen nem a sanyargatásról szól ez, szóval nem fogok most emiatt keseregni, de azért a bűntudat kicsit így is megtalált, de sebaj, ettől még haladni kell tovább.

A héten bevallom, kicsit ellustultam, a nagy melegben nem tudtam rávenni magamat az edzésre, futni is csak egyszer voltam, akármennyire rossz ezt még leírni is. Igazából a gond csak a motiváció hiányánál van, de már rajta vagyok az ügyön és remélem orvosolom is a problémát.

Viszont nem szeretném feladni, főleg mert én már látok kisebb változásokat, és örülnék, ha ez a változás folytatódna. (Ja, és tisztázzuk, ez a változás úgy lehetséges, hogy júliusban kezdtem ténylegesen, csak az étkezésre figyelek második hete!)  Továbbra is igyekszem normális kajákat enni, és elkerülni az egészségtelen döntéseket, és jobban belevágni az edzésbe is. Remélem, a következő heti posztban már több sikerről számolhatok be, és hogy így legyen, a Bővebben-re kattintva néhány motivációs képet gyűjtöttem össze, főként magamnak, de ha valakit érdekel, annak is! :)

2015.08.30. 10:46, Betoryl

Hozzászólások (2)

A szerkesztői felületem kész káosz. Körülbelül öt bejegyzés van elkezdve, nem publikálva, be se fejezve, mert valahogy nem voltam a hangulatban. De ez csak egy kis blogolós hullámvölgy, nem kell aggódni, jelentkezem azért, bocsi!

Még vix oldalán láttam erről az oldalról egy bejegyzést, és azonnal úgy döntöttem, hogy nekem is bele kell vágnom. Végtelenségig tervezős típus vagyok, és nagyon jót tesz, ha látom magam előtt a célt. Itt pedig nem kevés cél van, szóval remélhetőleg megakadályozza, hogy teljesen szétessek.

Arról van szó, hogy a honlapon listákat lehet készíteni. Ha beregisztrálsz, automatikusan három darab listát kapsz, az egyik a már elvégzett feladatokat tartalmazza, az egyik azokat a dolgokat, amiket egyszer meg akarsz csinálni, tehát egy tipikus bakancslista szerűség, illetve a harmadik azt a 101 dolgot, amit az elkövetkezendő 1001 napban szeretnél véghezvinni. Számomra ez a lista volt igazán érdekes, szóval viszonylag hamar bele is vetettem magam a dologba.

Elég nehéz volt összerakni, legalábbis nekem elég sok időt ölelt fel, mire végre találtam 101 dolgot, amiről úgy érzem, teljesíteni szeretnék az elkövetkezendő kb két és fél évben, de végülis sikeredett a dolog.

Nem tudom, mennyire csalás, de sok olyat raktam bele, amit így vagy úgy, de mindenképp véghez fogok vinni, mint például szalagavató, leérettségizés stb, sőt elég sok nagyon könnyen teljesíthető pontot foglaltam bele, de azt hiszem jobb ez így, sokkal egyszerűbb és elérhetőbb ez így, mintha százegy sok időt és energiát igénylő pontot vettem volna fel, legalább apróbb sikerélmények mindenképp lesznek/vannak.

Kicsit azért, bevallom, aggódom, van ugyanis a listámon néhány olyan dolog, ami nem (csak) rajtam múlik, csupán  bízom benne, hogy azért az elkövetkezendő három évben lesz részem a dologban. Tudjátok, szerelembe esni, meg ilyenek. A tipikus rózsaszín álmodozós gondolataim megelevenedve. Szóval igen, azt a blokkot lehet úgy, ahogy van, ki kellett volna hagynom a listából, hogy biztosan ne érjen csalódás, mert így az egész csak rajtam múlna, de azért reménykedem, hogy mégse fogok emiatt elbukni.

Már el is kezdtem egy-kettőt, szám szerint eddig hetet végeztem ki, ami persze csak a kezdő lendület miatt van, de azért eddig elégedett vagyok. És mik is szerepelnek rajta? Jogsi, iskolai dolgok, megtanulni makogni azon a három nyelven, amihez közöm van a magyaron kívül, ezernyi dolog beszerzése, egy anyagi biztonságot nyújtó élet fenntartása, elégedettség érzése saját magammal kapcsolatban, és hasonlók. Ha valakit érdekelne, itt meg tudja nézni, bár kétlem, hogy óriási élményt nyújtana bárkinek is. Ja, és ha valaki el akarja kezdeni, ezen a linken megteheti. :)

2015.08.28. 22:41, Betoryl

Mit szólsz hozzá?

Ahogy megcsap a hangulata, megül a fejemben a kérdés, ugyan miért járok ilyen ritkán koncertekre. Talán ezen változtatni fogok.

Azért döntöttem úgy, hogy írni fogok a koncertről, amin pár napja vettem részt, és a bandáról, aki fellépett, mert annak idején én is itt, a g-portálon hallottam róluk először, és emiatt döntöttem végül úgy, hogy meghallgatom őket. Kicsit sem bántam meg, szóval ha csak egy embernek is tovább tudom adni az élményt, akkor már megéri lepötyögni a dolgokat. 

Tehát ahogy írtam, először itt hallottam a Paddy and the rats-ről, méghozzá guule blogján, és csak jókat mondott róla, de hiába volt a bejegyzés alján egy videó, nem hallgattam meg, szimplán csak lustaságból. Aztán ahogy telt az idő, ismét jókat hallottam róla a tesómtól, végül egy barátnőmtől is nagy dícséreteket zsebeltek be. Így történt tehát, hogy mikor megláttam, hogy aznap léptek fel a tavalyi Szigeten, amikor én is ott voltam, nem volt kérdés, hogy adok nekik egy esélyt. Hát, mit mondjak, nem bántam meg. Nagyon nem. Na de miért is nem?

Miafaszvan?
Ez a magyar banda tele van hagyományokkal, ami nagyban segíti, hogy olyan hangulatot adjon, amilyet. És milyen hagyományokkal? Egyáltalán egy koncertnek hogyan lehetnek hagyományai? Kezdjük azzal, hogy nem kell kétségbeesned, ha késel. Ők is fognak, egészen addig nem fognak a színpadra állni, amíg már a tömeg hangosan nem kántálja, hogy "Mi a fasz van?". Szóval ha már ezt hallod, megkönnyebbülhetsz, jönnek. 
Azt hiszem, hagyománynak mondható már az a közeli kapcsolat, amit a banda a nézőivel táplál. Ezt nehéz leírni, ez érződik. Egyszerűen érződik az a szeretet, ami oda-vissza működik, és szerintem ez olyan, aminek minden zenekarnál meg kellene lennie. Egyszerűen tapintható a koncert végi közös selfie-ből, a két szám közötti csevelyekből és a dalok közbeni "Hajrá Busapest"-ekből.
Talán most azt gondolod, hogy a bevett hagyományoktól kiszámítható lesz az egész koncertélmény, de én nagyon nem így éreztem. Izgatottan vártam a fináléként szolgáló Freedomot, amire természetesen vissza kellett őket tapsolni. Szóval én azt mondom, hogy ezek az apró kis szokások kellően megalapozzák a hangulatot, már emiatt érdemes elmenni.

Néhány tipp, ha meghoztam a kedvedet

• Ez egy táncolós-ugrálós koncert. Így készülj. Ne kövesd el azt a hibát, mint én, ne új, még betöretlen cipőben menj, és jobb, ha nem nagy táskát viszel, mert simán lehet, hogy belefutsz abba, amibe én, vagyis hogy zárva a ruhatár, így egész este szenvedhetsz a táska-problémával.
• A közönség elég sokszínű, a punktól a rasztán át a teljesen átlagosig mindenki megfordulhat itt, szóval nagyon nem kell fennakadni a megjelenésen, abban menj, amiben jól érzed magad.
• Ne is menj, ha: bántják a füledet a csúnya szavak, nem szeretsz ugrálni, táncolni egy jó zenére, nem érzed magad nyitottnak egy teljesen egyedi zenére. Merthogy senki ne mondja nekem, hogy ők nem egyediek. 
• Vigyázz a pogóval. Főleg a koncert elején, de igazából bármikor vigyázz azzal, hogy középre mész, mert itt bizony eddig, mikor voltam, mindig volt pogózás. Ha akarsz, akkor célozd meg a kialakuló kört középen, de amennyiben te is roppant alacsony és átlagot tekintve kicsinek tekinthető vagy, aki hozzám hasonlóan nem érzi jól magát, ha lökdösik a buli hevében, akkor igyekezz elkerülni a tömeg közepét.
• Engedd el magad! Ne gondolkodj, csak élvezd az egészet. Hidd el, jó lesz. Még ha egyetlen számot sem ismersz tőlük, hamar megtanulod, mit kiabálj, hogy táncolj rá, stb., és jót fogsz bulizni.

Tehát...
Összegezve azt mondanám, mindenki hallgassa meg egyszer, de én mindenképpen javasolnám, hogy élőben nézzétek meg, ha van rá lehetőségetek, szerintem sokkal nagyobb élmény, akkor jön át igazán az egész hangulata. A Paddy and the rats egyedi, hangulatos, és hatalmas bulit csinálnak, akármerre is járnak, amit szerintem egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia. De aztán lehet, csak nekem jött be ennyire az, amit nyújtottak, szóval ha valamilyen csoda folytán nem tetszene, azért felelősséget nem vállalok!

2015.08.23. 21:32, Betoryl

Mit szólsz hozzá?

Ugyan már egy hete történt, mégis megosztom. Azért csak most, mert még nem tudtam, hogy mit kezdjek az oldallal.

Mielőtt igazán elkezdődne ez a bejegyzés, összefoglalnám gyorsan, miről van szó. Nem fogok mindennap ilyen bejegyzést írni, csupán alkalmanként, hogy motivált maradhassak, illetve ha esetleg ezzel bárkinek segíthetek is, hogy belevágjon, vagy bármi, az dupla haszon. Tudom, nem ezek a legizgalmasabb bejegyzések, de szükségem van rá, hogy jobban áttekinthetőbb legyen a dolog a fejemben.

 

Már egy ideje bele akartam vágni, csak nem jutott időm rá, nem volt kedvem, stb. De végül ma sikerült a dolog. Egy nagy bevásárlással kezdtem a napot, beszereztem egy hatalmas adag zöldséget és gyümölcsöt, majd nekiláttam a főzőcskézésnek.

Ebédre sajttal töltött csirkecombot dobtam össze, ami mellé ezersziget-öntetes salátát ettem. Vacsorára, illetve amolyan uzsonna félének smoothie-kat gyártottam. Mára kettő jutott, gondoltam megosztom a recepteket veletek kicsit lejjebb. Kicsit később elragadott a nassolhatnék, úgyhogy megengedtem magamnak még egy pici salátát.

Végül a napomat láb-edzéssel zártam, ezúttal megdupláztam a régebbi adagomat, ugyanazt az edzéstervet követtem, csak most a 10 perces gyakorlatsor helyett 20 percet csináltam, mivel egy ideje már terveztem az emelést.

A smoothie-k:

Nektarinos-narancsos
Kb. egy nagy pohárnyi jött ki ennyi hozzávalóból, tehát mindenki úgy számolja a dolgokat.

-1 nektarin
-1 karika citrom
-annyi 100%-os narancslé, ami épp ellepi

Az eredmény egy kissé savanykás, de isteni finom smoothie, bátran merem ajánlani mindenkinek. Ha nem lennél oda ezért az ízvilágért (bár én is édesszájú vagyok, mégis imádtam), hagyd ki a citromot, nem tudom elképzelni, hogy úgy ne lenne jó!

Banános-kiwis
Szintén ugyanekkora mérettel lehet számolni.

-1,5 banán
-1 kiwi
-annyi tej, ami épp ellepi

Ezzel a változattal már kevésbé voltam megelégedve, de azért így is ízlett. A kiwi nem érződött igazán, egyedül azt a bizsergető érzést hagyta maga után, amit pont nem szeretek ebben a gyümölcsben, szóval egy kevésbé jól sikerült banán-turmix szerű valamit kaptam. Természetesen ezzel sem volt bajom, de a másik mellett nem volt az igazi.

 

Összességében nagyon meg vagyok elégedve, jól éreztem magam, nem sóvárogtam semmi után, jól lakottnak éreztem magam egész nap, és azt mondhatom, hogy finom kajákat ehettem így is, szóval egyelőre nagyon bizakodó vagyok, meglátjuk, ezután mi jön.

2015.08.22. 17:00, Betoryl

Mit szólsz hozzá?

Egész nap nem találom a helyem. Letelepedek a gép elé, már ezredszerre, végigsimítok az unalomból begöndörített tincseimen, és belémvág a felismerés, nem találom meg a helyem, amíg nem írom ki magamból ezt.

Hajnal van, már világosodik, de én még nem aludtam. A buszmegállóban ülök, görcsösen bámulok magam elé, mintha úgy kizárhatnám a tényt, fázom. A hideg felkúszik a bőrömön, belevájódik a húsomba, mintha össze akarna zúzni. Mintha mindennek át akarná venni a helyét.

Ott ül mellettem, de egy szót sem szól. Tudom, hogy zaklatott, de nem tudok olyat mondani, amivel segíthetném. Úgy érzem, ha akár egy szót is ki kéne most préselnem magamból, apró darabokra robbanék. Nem akarom, hogy tudja, csalódott vagyok. Nem akarom, hogy tudja, ő okozott csalódást. Az egész az én hibám. Senki sem fér bele az én idealizált elképzeléseimbe. Soha nem találok magam mellé senkit, se barátokat, se szerelmet, se családot, semmit, ha nem tanulom meg az ábrándjaimat elengedni. Az egész a fejemben van elcseszve.

Fázom, és ha belegondolok, kedvem lenne pityeregni. Hiszen a bűntudat fojtogatóan telepedik rám, amiért megint megcsináltam. Az elhatározásaimat mosolyogva dobtam a kukába, egy cseppnyi élvezetért. Kidobtam egy csomó pénzt egy éjszakányi szórakozásért. De miért érzem magam bűnösnek, amiért szórakoztam? Nem először történt már, és nem is utoljára. Jól éreztem magam, fiatal vagyok, figyeltem a határokra, akkor miért szégyellem magam? Valamiért mégsem érzem helyesnek.

Lépteket hallok, egy fiú csatlakozik néma várakozásunkhoz. Ahogy végigmérem a srácot, egy újabb elkeserítő gondolat áramlik az elmémbe. Mennyire lennének mások a dolgok, vajon...? Mi lenne, ha nem lennék ilyen egyedül? Ha valaki a fülembe súgná, hogy ne kövessem el ugyanazokat a hibákat? Vajon ő meg tudna védeni önmagamtól? Meg bírná akadályozni, hogy meneküljek? A gondolatmenetet harag követi. Ez is csak felelősséghárítás. Nekem kell legyőznöm a démonaimat, és nem várhatom el senki mástól. Arra hivatkozom, hogy azért nem érzem jól magam, mert nincs, aki segít. De nekem kell segíteni, mert senki nem fog megmenteni. Soha nem teszik. Igazából már az is elég lenne, ha csak a vállamra terítene egy kabátot, hogy ez a didergés abbamaradjon.

Ahogy végre letelepedek a buszon, ami minden korábbi reményeimmel ellentétben ugyanolyan fagyos, arra gondolok, hogy valami nem jó. Olyan végtelenül elégedetlen vagyok. Valami még mindig nincs a helyén az életemben, és nem tudom, merre van. Csak türelem kell? Olyan nehéz hinnem benne, hogy bármi képes magától megoldódni, hiszen mikor semmit sem tettem, minden csak összeomlott. De semmit nem tehetek. Önállóságot akartam, de nem kaphatom meg. Barátokat akartam, de senkit sem érdeklek annyira, hogy keressen, ha én nem írok. Szerelmet akartam, de csak részeg próbálkozókat és üres csókokat kaptam. Családot akartam, de mindannyian magamra hagytak. Annyi mindenre vágytam, de semmit sem sikerült elérnem. Csak egy senki lettem, egy apró lány, aki mindig rosszul jön ki, és nem tud kitörni, akárhogy próbálkozik. Úgy érzem, nem itt kéne tartanom. Az egésznek nem így kellene lennie.

Hirtelen undorodni kezdek az egész életemtől, magamtól, a világtól. Újra megjelenik előttem a mindent-felégetés gondolata. Ami most van, nem jó, akkor miért ne kezdenék valami teljesen újat? Azért mert nincs választásom. Gúzsba vagyok kötve, és semmit sem tehetek. Mikor találom meg az utat? Kétségbeesetten keresem továbbra is, de nem tudom, hol lehet. 

Egy óra buszozás után átfagyva lépek be a házba, ahogy végigpillantok viharvert kinézetemen, újra próbálom összeszedni a pozitív gondolatokat. Úgy érzem, hogy meg fogom találni. Tudom, hogy megtalálom, csak valamit még mindig rosszul csinálok. Pedig esküszöm, általában jól érzem magam, de mégis ott van az a kongó üresség, ami ezekben a gyenge pillanatokban újra bekebelez, ilyen bejegyzéseket hagyva maga mögött. Mérges vagyok, mert száz és száz ilyen bejegyzést írtam már, és azt hittem, végre magam mögött hagyom. De ha nem írom le, attól nem válik semmissé. Haladok tovább, bukdácsolok az úton és egyszer odaérek, ahol lennem kell. Egyszer majd kihúzhatom magam, és azt mondom, boldog vagyok. Teljesen boldog.

2015.08.20. 19:25, Betoryl

Hozzászólások (3)